Kupareakciók

2008.04.05. 00:00
Címkék

Bedobtak egy füstbombát… Miközben tízéves gyerekek ültek ott, akiknek a pálya törlése a feladatuk. Be is kapcsolt a tűzjelző, pontosan ezért sem szabad dohányozni a csarnokban – de aztán húszpercnyi szellőztetés után folytatódhatott a játék. Pichler Gergely főrendező a botrányrólPichler Gergely főrendező a botrányról

Nem láttam az esetet, sajnálatos, hogy megtörténhetett. Ennél már csak a játékvezetők tevékenysége sajnálatosabb, de azt mindenképpen írja meg, hogy nem miattuk kaptunk ki. Szabó Szabolcs a Polaroid-Lami-Véd Körmend tulajdonosa

Az az igazság, hogy saját hibáink is közrejátszottak a vereségben: sok labdát eladtunk, meg fegyelmezetlenek voltunk védekezésben és támadásban egyaránt. De… én nem szoktam a bírókkal foglalkozni a médián keresztül, most mégis azt mondom, vissza kellene nézniük a mérkőzést, mert rengeteg ítélettel sújtottak bennünket igazságtalanul, ezért is történt, ami történt, ami természetesen nem való kosárlabdapályára. Fodor Gergely a piros-feketék vereségének okairól

Vavra Péter hanyatt vágta magát egy paksi támadás közben, és az első adandó alkalommal – a szabályoknak megfelelően – figyelmeztettem a körmendi kispadot, hogy a szimulálást legközelebb technikai követi. Erre az akkor még üldögélő Fodor Márton elküldött melegebb éghajlatra, majd amikor becserélték, még kétszer. A harmadik után megkapta tőlem a technikait, majd a hevesen reklamáló Krivacsevics edző is a magáét – ám azt már kollégámtól, Cziffra Csabától. De ekkor már repült a füstbomba… Papp Péter első játékvezető a sorsfordító 25. perc történéseiről

A mérkőzés – számomra – legfőbb pozitívuma, hogy Nile Murry 32 IBM-pontjával és remek játékával igazolta szerződtetése jogosságát. Juhász Sándor az Atomerőmű SE ügyvezető igazgatója

Köszönöm a szurkolóknak a biztatást, a vezetőknek és társaimnak pedig a türelmet. Tavaly szeptember hetedikén játszottam legutóbb, akkor törött el a sípcsontom – nagyon hosszú volt a várakozás. De most nem ez a fontos, hanem hogy bejutottunk a döntőbe, ahol győznünk kell. Pankár Tibor a hazaiak válogatott bedobója, miután hét hónap után újból tétmeccsen szerepel

Legfrissebb hírek

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nincs sérült

Bajnokok Ligája
12 perce

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
22 perce

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
46 perce

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
55 perce

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
57 perce

Doerfer Noémi nyerte meg a magyar bajnokságot lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
1 órája

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
1 órája