Az első győzelem kárpótlást jelentene

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.04.02. 01:15
Címkék
A hét végi Start Autó Eger-ralival elkezdődik az országos bajnokság, amelyen jó néhány rutinos pilóta mutatkozik be vadonatúj versenyautóval. Közéjük tartozik Turán Frigyes is, aki egy Peugeot 307 WRC-t vet be a hétfutamos sorozatban, s ezzel kimondva vagy kimondatlanul bajnoki esélyessé lép elő. A gyorsasági autósportban hat bajnoki címet szerző pilóta kedden tesztelte először új „oroszlánját”.

Milyen volt az első találkozás a 307-essel? Milyen volt az első találkozás a 307-essel?

Elképesztő. Nyolcvan kilométert mentem vele, ami alapvetően soknak számít, főleg a költségeket tekintve, ha viszont abból indulok ki, hogy a hét minden napján szívesen autóznék vele, szörnyen kevésnek tűnik.

Miért választotta éppen ezt a típust?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, egy évet vissza kell mennünk az időben. Akkor határoztuk el ugyanis, hogy World Rally Carral fogunk versenyezni. Akkori költségvetésünket figyelembe véve az Octavia jó választásnak tetszett. Gyors volt, és reméltük, a megbízhatóságával sem lesznek gondok. Nos, ebből a szempontból nem volt szerencsénk, a sok technikai hiba dobogós helytől fosztott meg minket. Ezért döntöttünk az autócsere mellett. Jó néhány típus szóba került: Subaru, Fabia, végül azonban a Bozian Racingnél kötöttünk ki, tőlük béreljük majd a 2005-ös fejlesztésű Peugeot-t.

Ezzel az autóval akár a győzelemre is lehet esélye…

Tavaly is voltak biztató részeredményeink, nyertünk gyorsasági szakaszokat, úgyhogy akkor sem rajtunk múlt. Úgy állunk oda a rajtvonalhoz, hogy versenyeket szeretnénk nyerni, és harcolni a bajnoki címért. A mezőny nagyon kemény lesz, és mivel az idén nincs mínuszolás, a megbízhatóság és a kiegyensúlyozott teljesítmény többet nyom majd a latban, mint egykét futamgyőzelem.

Álmodott már arról, hogy a dobogó legfelső fokán ünnepel?

Dehogyis! Sőt, nagyon is rosszul aludtam az utóbbi napokban. Álmodtam például, hogy megérkezett a kamion, és amikor kinyitották a hátulját, nem volt benne a versenyautó. Szóval eléggé izgulok. Persze év közben biztosan megnyugszom, hiszen profi csapat dolgozik majd a sikerünkért.

Négy éve váltott a gyorsasági autósportról ralira. Vakrepülés volt, hiszen hatszoros bajnokként az is megeshetett volna, hogy az új szakágban nem lesz sikeres. Mégis vállalta a kihívást. Nem bánta meg?

Soha, egyetlen pillanatra sem. A rali változatossága sokkal több élményt jelent, mint annak idején a pályaversenyzés. Azt sem azért hagytam abba, mert már nem szerettem volna többet nyerni, hanem mert kissé beleszürkültem az akkori helyzetbe. Itthon folyton ugyanazokon a pályákon versenyeztünk, külföldre menni meg nem volt lehetőség. Persze akadtak izgalmas versenyek, jó autót fejlesztettünk, de úgy éreztem, ebben már nincs több. Sokan bolondnak tartottak, amikor mindezt feladtam, de szerintem egy rali abszolút bajnoki futamgyőzelem kárpótol majd az utóbbi évek negatív élményeiért.

Legfrissebb hírek

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
14 perce

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
16 perce

Jégkorong: „halhatatlan” lett a szövetségi kapitány

Jégkorong
21 perce

Vb-selejtezők: szurkolói viselkedése miatt megbírságolták a szerbeket

Foci vb 2026
25 perce

Fanatikusként is támogatja csapatát a világbajnok Lukas Podolski

Minden más foci
36 perce

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
36 perce

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
52 perce

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
58 perce
Ezek is érdekelhetik