A svájcinak már sikerült

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.04.02. 01:15
Címkék

Talmácsi Gábor nehéz hely zetbe került. Két futam után 30 pont a hátránya a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentis kategóriájában – méghozzá azért, mert az első két versenyen tönkrement a motorja. Az idénynyitó katari viadalon még képes volt rá, hogy elevickéljen vele a célig (ezzel négy pontot szerzett), a hét végi jerezi futamon azonban már három kör után a pálya szélére kényszerült.

Világbajnoki címvédőként aligha erre számított.

Mindazonáltal szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ellenfelek keresztbeverték egymást, így Talmácsi hátránya „csak” 30 pont Simone Corsival szemben. A statisztikákat böngészve megállapíthatjuk, hogy bár több az olyan világbajnok, akinek jól sikerült a szezonkezdet, azért akad ellenpélda is. Három évvel ezelőtt Thomas Lüthi például majdnem olyan balszerencsésen kezdett, mint Talma.

A svájcinak két verseny után 29 pont volt a hátránya Mika Kallióval szemben, a végén mégis az ő nyakába akasztották az aranyérmet, sőt már az ötödik futam után ő vezetett a pontversenyben.

A vb-cím megvédése tehát korántsem lehetetlen Talma számára, és aki ismeri a magyar motorost, tudja, hogy ő nem az a típus, aki feladja. Sőt általában küzdeni tudását emelik ki a szakemberek és a versenyzőtársak vele kapcsolatban. Úgy tartja, és mindig hangoztatja is: „Ami nem öl meg, az megerősít.”

Ennek szellemében kell versenyeznie a két hét múlva esedékes Portugál Nagydíjon. A jó példa ott van előtte: Thomas Lüthinek három éve már sikerült.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
5 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
5 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
5 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
6 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik