Bekele csúcstartó lett

L. Á.L. Á.
2008.03.31. 00:49
Címkék

Az etióp Kenenisa Bekele nyerte meg az edinburghi mezeifutó-világbajnokságot, így ő az egyetlen férfi a világon, aki hat aranyérmet tudhat magáénak ebben a szakágban – a kenyai Paul Tergat és John Ngugi egyaránt öt-öt győzelmet ért el pályafutása során. Bekele skóciai sikere több mint elképesztő, hiszen a verseny elején gyakorlatilag leszakadt cipőjének sarka. „Nagyon kemény volt – emlékezett vissza a pillanatra a célban Bekele. – Amíg csoportban futsz, nem tudod kontrollálni a lábad, nyilván ekkor lépett rá valaki a sarkamra, és elszakadt a cipőm. De ez az elején történt, amikor még egyáltalán nem voltam fáradt, és képes voltam jól kijönni ebből a helyzetből.” Az 5000 és 10 000 méter világcsúcstartója megállt, rendbe hozta a lábát, és a táv felére már az élre állt a címvédő eritreai Zersenay Tadesse és a kenyai Leonard Patrick Komon mellé, sőt meg is nyerte a viadalt. A nőknél a szintén etióp Tirunesh Dibaba diadalmaskodott – immár harmadik világbajnoki elsőségét aratta mezei futásban.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
18 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
48 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
52 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
59 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája