30 ezren szurkoltak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.03.28. 23:15
Címkék

Megfelelő ütemben folynak a tárgyalások az angol cégcsoport és a Ferencváros között, ám a labdarúgócsapatot működtető zrt. hivatalosan legkorábban április közepén kerül Kevin McCabe tulajdonába. Az átadásátvétel vélhetően május végén fejeződik be, hírek szerint a magyar állam és az angol cég május közepén írja alá a szükséges iratokat a hat plusz két hektáros ingatlan megvételéről. Az egyelőre anyagi gondokkal küszködő labdarúgócsapat működését természetesen addig is garantálni kell. Jelenleg a futballcsapat legfőbb bevétele a jegyeladás, számítások szerint a három hazai mérkőzésre (Kazincbarcika, Vác-Újbuda, Sheffield United) csaknem 30 ezren váltottak belépőt. Ez azt jelenti, hogy a levonások után megközelítőleg 20 millió forint került a Ferencváros kasszájába. Ebből az összegből fedezhetők a bérek és más, a működéssel kapcsolatos kiadások, tehát a napi megélhetés biztosított. Bár a szerződés még nem köttetett meg, keddtől az angolok „félhivatalosan” a csapat támogatói, ám egyelőre csak játékosokkal és tanácsokkal segítik a klubot.

A vasárnapi, szolnoki meccsre már megkezdődött a belépők árusítása, ám hiába lesznek tízezren a Tiszaligeti Stadionban, a pénzből érthetően nem jut a fradistáknak. Információnk szerint a borsos, 2000 forintos jegyárak ellenére telt házat várnak. A Ferencváros a házigazdáktól ötezer jegyet kért és kapott, már árulják is őket az Üllői úti stadionban. Szolnokon csupán szerdán 2500 belépő kelt el, azaz várhatóan gazdára talál a rendőrség által engedélyezett tízezer hely mindegyike.

Legfrissebb hírek

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
17 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
17 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
20 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
21 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
28 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
43 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
44 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik