Az iskolások nyertek

Vágólapra másolva!
2008.03.05. 00:55
Címkék

Zamárdiban jó általános iskolásnak lenni. Nemcsak a Balaton közelsége miatt, hanem azért is, mert a testnevelésórák jelentős részét a szabadban, a műfüves pályán is meg lehet tartani. Az önkormányzat korábban pályázott az MLSZ OLLÉ programja keretében, és nyert is, így a Fekete István Általános Iskola tanulói kivételezett helyzetben vannak: nem salakon vagy aszfalton kell futballozniuk, hanem minden igényt kielégítő talajon.

„Szerencsére sokan tudják használni a műfüvet, hiszen nemcsak a testnevelésórákon, hanem a napköziben is kedvükre futballozhatnak a gyerekek – mondta Tarr Péter iskolaigazgató. – Nagy öröm ez mindannyiunk számára. Terveink szerint a jövőben ki is adjuk a pályát, így még többen sportolhatnak itt.”

Nem titkoltan az volt a szándéka a labdarúgó-szövetség vezetőinek, hogy sokkal több fiatal futballozzon és sportoljon, és a Balaton-parti városban meg is valósult az elképzelés.

„Fociznak és kézilabdáznak is a gyerekek egész nap – folytatta az intézmény vezetője. – Sokkal többet sportolnak, mint korábban, hiszen ez kivételes lehetőség. A pedagógusok is örülnek a pályának, bár nem tagadom, kicsit félve fogadták az új helyzetet. Tartottak tőle, hogy csak váltócipőben lehet felmenni a műfűre, de aztán amikor látták, miről is van szó valójában, megnyugodtak, és nagy kedvvel vetették bele magukat a munkába. Ráadásul, mivel világítás is épült, szinte megszakítás nélkül lehet használni a pályánkat.”

Sok helyen felvetődött a kérdés, hogy a pályázati nyerteseknek mennyibe kerül valójában az OLLÉ program keretében megvalósult pálya. Nos, az iskola ebben a tekintetben is jó helyzetben van, hiszen semmibe sem kerül ez a lehetőség.

„Nálunk az önkormányzat viseli a terhet – mondta Tarr Péter –, egyelőre nem származik belőle jelentős többletkiadás. Az iskola gondnoka foglalkozik a pályával, hiszen a gumigranulátumot kezelni kell. Persze ha majd sikerül kiadnunk a létesítményt, mindenképpen szerződnünk kell valakivel, aki gondozza majd a pályát, amely nagyobb igénybevételnek lesz kitéve.”

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
4 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
4 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik