A meccshiányon múlt a 100.

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.02.27. 23:36
Címkék

A 100. válogatottságára készülődő David Beckham beismerte, még rendkívül sokat kell dolgoznia, hogy ha március 26-án pályára akar lépni a francia válogatott elleni barátságos mérkőzésen. Fabio Capello, az Eb-kvalifikációt elbukó angol nemzeti csapat szövetségi kapitánya Svájc (2–1) ellen nem számított a Los Angeles Galaxy középpályására, aki az amerikai bajnokság (MLS) végeztével jelentős meccshiánnyal küszködött, hiszen legutóbb novemberben játszott tétmérkőzésen. Beckham természetesen nem repesett az örömtől, de akkor is elmondta, nagyra tartja Capellót, és tisztában van vele, hogy az olasz szakember csak olyan labdarúgókra számít, akik fizikailag is felkészültek.

„Túl kevés találkozón léptem pályára az utóbbi időben, mostanában egyfolytában csak edzettem – mondta a Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa. – Nagy álmom, hogy elérjem a száz válogatottságot, de ehhez megfelelő formába kell lendülnöm. Már két hete tart a felkészülés, úgyhogy lassan ismét jó erőállapotban leszek.”

Beckham a Galaxy ázsiai túráján lendülhet formába, és tehet újabb lépést a válogatottság felé. Ruud Gullit együttese szombaton az FC Szöullal játszik, majd Dél-Korea után Sanghajban és a tervek szerint Hongkongban lép pályára. Az MLS alapszakasza három nappal a franciák elleni találkozót követően kezdődik, akkor a Galaxy a Colorado Rapidshoz látogat.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
9 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
15 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
22 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
47 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
49 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
49 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
55 perce