Még 16 pont hiányzik

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.02.25. 23:48
Címkék
Dzsudzsák Balázs egy, Fehér Csaba két gólpasszt adott a 26. fordulóban, mégis a kevesebb ért többet: előbbi csapata, a PSV ugyanis 4–1-re megverte a De Graafschapot, míg a NAC otthon kapott ki 3–2-re a címvédőt üldöző Ajaxtól.

Öt győzelem és egy döntetlen – a hátralévő nyolc fordulóban a PSV-nek ennyire van szüksége ahhoz, hogy története során másodszor nyerjen zsinórban négy bajnoki címet. Sőt ha nagyobb szerencséje lett volna, ennél kevesebb is elég lenne, hiszen ha a 77. perc környékén 2–2-vel lefújják a NAC Breda–Ajax mérkőzést, most 11 pont a listavezető előnye.

„Amikor kimentünk melegíteni, még nagyon örültünk, aztán a kivetítőn megjelent, hogy három kettőre nyert az Ajax. Egy kicsit elszontyolodtunk – mondta lapunknak Dzsudzsák Balázs, aki gólpasszal járult hozzá a bajnokaspiráns De Graafschap elleni 4–1-es sikeréhez. – Nekünk továbbra sem azt kell néznünk, mit játszik az Ajax, elég csak magunkra figyelnünk. Március kilencedikén itthon, az Ajax ellen minden eldőlhet. Ha nyerünk, talán hozhatják is az aranyakat Eindhovenbe. A futballban persze semmit sem szabad elkiabálni.”

Annyit azért szabad, hogy Dzsudzsákkal tényleg erősödött a PSV. A magyar légiósnak a mostani volt a kilencedik bajnokija, egyéni mérlege három-három gól és gólpassz, a csapaté pedig hét győzelem és két döntetlen. „Jó lenne néhány góllal előrébb tartani – sopánkodott Dzsudzsák. – Ma is volt néhány lehetőségem, de semmi sem jött össze. Vagy millimétereken múlt, vagy a kapus ért oda ujjheggyel. A végén már szinte idegbajt kaptam, hogy gólt szerezzek. Nagyon akartam, a hajrá talán erre is ment rá.”

Fehér Csabának sokkal több oka volt bosszankodni a hajrá miatt, hiszen csapata, a NAC Breda az ő két gólpasszával a 76. percig vezetett az Ajax ellen, mégis pont nélkül maradt. „Ha arra gondolok, hogy ideiglenesen másodikok lehettünk volna, csalódott is lehetnék, de ez nem lenne reális – árulta el Fehér. – Tudtuk, hogy nem nyerhetünk mindig, és most meg is szakadt hetes sorozatunk. A csapat értékét, erejét majd az mutatja meg, miként tud talpra állni a pofon után. A szerdai, Quick Boys elleni kupameccs nagyszerű alkalom lesz erre. Kár, hogy nekem eltiltásom miatt pihennem kell. Remélem, a fiúk megoldják, mert jó lenne még két mérkőzést játszani a kupában. Akkor tényleg nagyszerű szezont zárnánk.”

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
2 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
2 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik