Küzdelem az életért

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2008.02.17. 23:16
Címkék
A Wacker támadója, Orosz Péter a Sturm Graz elleni bajnokin borzalmas pillanatokat élt át: egyik csapattársa rosszul lett, elveszítette az eszméletét, és bár már jobban van, lehet, hogy be kell fejeznie a futballt.

Félelmetes, az utóbbi évek tragédiáinak ismeretében sokkoló balesetnek lehettek szemtanúi a Wacker– Sturm Graz (1–0) szombati osztrák bajnoki mérkőzésre kilátogatók: az Orosz Pétert is foglalkoztató innsbrucki csapat egyik labdarúgója a találkozó 75. percében a pálya közepén összeesett, és néhány, epilepsziás rohamhoz hasonlító idegrángás után rövid időre elvesztette az eszméletét. A korábbi U21-es osztrák válogatott, a Liverpoolban is légióskodó Besian Idrizaj a 64. percben csereként lépett pályára, és a szerencsétlenségig is feltűnően passzív teljesítményt nyújtott. Egyes vélemények szerint nem melegített be rendesen, és a szervezetét megviselte a hideg hegyi levegő, ennek is szerepe lehet a roszszullétben. Az eszméletvesztés pillanatában Orosz Péter és az őt őrző Sturm-védő állt a legközelebb Besian Idrizajhoz, és amint a futballista a fűre zuhant, jelezték, hogy nagy a baj…

„Hallottam, amint mögöttem valaki elesik, és amikor hátrafordultam, Besian arccal a fűben feküdt – mondta Orosz Péter. – Rögtön mutattuk az orvosi stábnak, hogy jöjjenek. Amikor hasról oldalra fordították, csapattársam szája habzott, és folyt belőle a nyál, ezért a doktorok azonnal a nyelve után nyúltak, nehogy lenyelje.”

A rémisztő jelenetet néma csendben figyelte a kilencezres publikum, majd óriási tapssal „jutalmazta” a játékost, amikor a mentő elindult vele a kórházba. Bár sokaknak azonnal a tavaly a futballpályán elhunyt sevillai Antonio Puerta tragikus halála jutott eszébe, a stadionba eljutó első pozitív híreket követően kicsit mindenki fellélegzett, vasárnapra pedig a futballistát kezelő professzor is megszólalt.

„Folyamatos megfigyelés alatt tartjuk a sportolót – nyilatkozta dr. Markus Reichkendler. – Az első vizsgálatok szívproblémákra utalnak, de az agyi eredetű rendellenesség sincs kizárva. A lényeg, hogy a labdarúgó magánál van, és stabilizálódott az állapota. Hogy mikor edzhet újra, illetve folytathatja-e pályafutását, még nem tudni.”

Besian Idrizajt az innsbrucki Universitätsklinik intenzív osztályán tartják még néhány napig, és ha nem rosszabbodik az állapota, akkor a jövő hét végén hazaengedik.

Persze a csapattársak továbbra is aggódnak: Orosz Péter például a meccs utáni éjjel le sem hunyta a szemét – és nem az elhibázott 11-ese miatt volt bosszús, hanem barátja miatt aggódott.

Legfrissebb hírek

Temesvári Attila: Élvezem a játékot, és tudom, hogy mekkora a tét a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek Budafokon

Magyar válogatott
10 perce

Magyari Alda: Már most azt érzem, Nara a legnagyobb szurkolóm

Egyéb egyéni
50 perce

Ami működik az olaszok ellen, működhet a szerbek ellen is

Kézilabda
1 órája

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
1 órája

Alcaraz két szettben legyőzte a Marozsánt búcsúztató Fonsecát Miamiban

Tenisz
1 órája

Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

Kosárlabda
1 órája

MTK: „Csiszolnunk kell a játékunkat, az biztos”

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik