Hideg zuhany a fagyos pályákon

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2008.02.17. 23:16
Címkék
Rossz reklámja volt a magyar futballnak a szombati Ligakupa-forduló. Az összkép akkor válhatott végképp elkeserítővé és kijózanítóvá, ha valaki a délután folyamán a televízióban megnézte előbb a Honvéd–Debrecen, majd később – mondjuk – a Manchester United–Arsenal találkozót…

A Nemzeti Sport vasárnapi számában a Honvéd–Debrecen mérkőzésről azt írtuk, hogy „dermesztő produkció volt”, a szintén szombaton rendezett Manchester United–Arsenal (4–0) FA-kupa-meccset pedig „díszelőadásként” jellemeztük – nyilván nem véletlenül. A jól ismert szólamot („nem szabad összehasonlítani a két ország futballját”) kéretik mellőzni, mivel az ilyesfajta magyarázatok nem menthetik fel futballistáink és edzőink teljesítményét, egy gyeplabdabajnokság színvonalával pedig mégsem lehet párhuzamot vonni.

A Ligakupa-sorozat szombati hét meccsével végérvényesen megkezdődött a 2008-as tavaszi szezon. A színvonalra már tettünk utalást a bevezetőben, az alábbiakban pedig elemezzük a részleteket is.

Érdekes, mi több, pikáns kilencven percnek ígérkezett a játéknapon a már említett Honvéd–Debrecen (1–2) mérkőzés. Sőt vérbeli rangadóra számított a hideg, télies idővel dacoló 1100 drukker, aki ezt a meccset választotta szórakozásul. Fogyasztható színvonalra, látványos megoldásokra és pazar gólokra azért volt némi remény, hiszen a legutóbbi Magyar Kupa-győztes fogadta a bajnoki címvédőt. Ráadásul e két csapat jelenleg is versenyben van az aranyéremért és a nemzetközi porondra kijutás jogáért. Ezért fájó, hogy képtelenek voltak akár csak momentumaiban emlékezetessé tenni a találkozót. Olybá tűnt, hogy Supka Attila, illetve Herczeg András csapata még nem készült volna fel minden tekintetben a rajtra. A


folytatás...
Legfrissebb hírek

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
4 perce

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
25 perce

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
57 perce

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
1 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
2 órája