Verner a nevető harmadik?

2008.01.24. 00:15
Címkék

Megismétlődött a tavalyi Európa-bajnokság, már ami a férfiak rövid programját illeti, hiszen akárcsak egy évvel korábban Varsóban, a cseh Tomás Verner vezet a rövid program után. Első helyét elsősorban gyönyörű programjának köszönheti és annak, hogy a verseny két legnagyobb esélyesének, a címvédő és tavaly világbajnok francia Brian Joubert-nek és a kétszeres világbajnok svájci Stéphane Lambielnek is meggyűlt a baja a tripla Axellel. Joubert el is esett, és a négyfordulatos toeloopja sem volt tökéletes, míg Lambiel csak a kezét tette le a jégre – kettejük párharcából mégis a francia került ki győztesen. De csak addig örülhetett, amíg jégre nem lépett Verner…

A cseh fiú tehát vezet Zágrábban, és ha – ellentétben a varsói kontinensviadallal – képes lesz elviselni az esélyesség terhét, nevető harmadikként ő érhet oda a dobogó tetejére.

A nap egyetlen magyar indulója, Vardanjan Tigran első felnőttvilágversenyén csak a kötelezőjét tudta bemutatni. 34., vagyis utolsó előtti helye azt jelenti, hogy csütörtökön már nem léphet jégre, erre csak az első 24 helyezettnek van lehetősége.

A párosok versenyében Aliona Savchenko és Robin Szolkowy tovább növelte a rövid program során megszerzett előnyét, így 2007 után ismét a német kettős állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Legfrissebb hírek

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
16 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
56 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
1 órája

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
1 órája