A gyorsspecialisták megverhetik Raichot

2008.01.24. 00:15
Címkék
A hétfő esti schladmingi villanyfényes műlesiklással 25. versenyéhez érkezett a férfimezőny a 2007–2008-as Világkupa-sorozatban. Még 16 felvonás hátravan ebből a kiírásból, és úgy tűnik, az osztrákok nagy favoritjának, Benjamin Raichnak az idén is nehéz dolga lesz.

De még mennyire nehéz! Főként akkor, ha továbbra is ilyen „intenzitással” szórja el a pontokat kedvenc számában, a műlesiklásban, mint ahogy eddig tette. Schladmingban ő szállíthatta volna az osztrákok 700. Vk-győzelmét, megtette ezt helyette egy másik kiválóság, Mario Matt. Pedig Raichnak igazán fekszik a schladmingi viadal, amelyen négy győzelem, egy második és egy harmadik hely után ezúttal csak nyolcadik lett.

A szlalomban tizennégyszeres Világkupa-győztes Beni Raichból az idén hiányzik a robbanékonyság és a lendület, ezért ebben a szakágban csak a negyedik helyen áll. Az elmúlt évadban a schladmingi éjszakai versenyig három Világkupa-futamon győzött, az idén azonban mindöszsze egyszer állt fel a dobogó legfelső fokára – még december elején Bad Kleinkirchheimben. És bár jelenleg a „Pitztali Villám” néven emlegetett Raich vezeti az összetett Világkupát, könnyen megeshet, hogy az amerikai Bode Miller és a svájci Didier Cuche gyors számokban folytatandó vetélkedése a vesztét okozza.

A hátralévő 16 versenyből négy lesiklás és három szuper óriás-műlesiklás, vagyis majdnem a felét gyors számokban rendezik meg. Az is az amerikai szövetséggel az idén nyáron szakító, szabadúszóként versenyző Bode Miller malmára hajtja a vizet, hogy még két szuperkombinációs viadalt tartanak az idén. Az összetett versenyben második helyen álló Miller kedveli a sokak által csak „hullarablásnak” (némi szerencsével átlagos tudású sízők is odaérhetnek a legjobb húszba, harmincba) tartott versenyszámot, amelyben kamatoztathatja idei csúcsformáját a lesikló részben, és felvillanthat valamit egykori műlesiklótudásából is.

A nőknél a férfiakéhoz hasonlóan szoros verseny zajlik az összetett elsőségért. Az élen a műlesiklásban az idén megtáltosodó osztrák Nicole Hosp áll, 17 versennyel az idény vége előtt két győzelem birtokában próbálja visszaverni az amerikai gyorsspecialista, Lindsey Vonn nem is erőtlen támadásait. Vonn az idény során négy versenyen győzött, s egyelőre annyi a különbség Hosp és közte, hogy az osztrák eredményesebben gyűjti a pontokat lesiklásban és szuper-G-ben, mint ő a technikai számokban. Vonn azonban február elején – némi szerencsével – a St. Moritz-i és sestriére-i hétvégén előnyt szerezhet, amelyet tovább növelhet a kanadai Whistler Mountainben és a svájci Crans Montanában, s amely megmaradhat a márciusi bormiói Világkupa-döntő után is.

Ám ne kiabáljunk el semmit, Hosp az elmúlt szezonban éppen az utolsó fordulón hódította el az összetett Világkupát.

Legfrissebb hírek

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 perce

Erste Liga: legyőzte az Újpestet, élen a Gyergyó

Jégkorong
9 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
17 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként a 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
18 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
21 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
28 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
32 perce

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
38 perce