Jönnek a magyar cégek

2008.01.17. 23:10
Címkék

Az érvényes, de végül eredménytelen pályázat hátteréről Borsi Lászlót, az Ingatlan Parlament elnökét kérdeztük, aki sok információval szolgált.

„A kiíró feltétele, hogy új stadion is épüljön, így viszont az állam irreálisan drágán akar túladni a területen – mondta Borsi László. – Mégis azt mondom, ha az angolok összesen 1.8 milliárd forinttal kevesebbet kínáltak, jogszerűen járt el a kiíró, amikor eredménytelennek ítélte a pályázatot. Kevin McCabe-ék talán arra spekuláltak, hogy az állam képviselői leülnek velük tárgyalni, és az alku után olcsóbban jutnak a területhez. De ez tudtommal nem történt meg, ami azt is jelenti, az állam ragaszkodik a feltételeihez, nem akar sokkal az eredeti ár alá menni. A magyar cégek viszont, úgy tűnik, jól taktikáztak: sokan a magas ár miatt biztosak voltak benne, hogy nem lesz sikeres a pályázat, és a meghívásos tenderre alacsonyabb áron és jobb feltételekkel tudnak beszállni. Itt már a kiíró keresi meg a korábban képbe kerülő partnereket, illetve piackutatást végez, és a potenciális üzletfeleknek tesz ajánlatot.”

Legfrissebb hírek

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
15 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
23 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
33 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
34 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
42 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
52 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája