A kiesés után most az aranyérem a cél

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.12.28. 22:45
Címkék
A nyáron a kieső Váctól szerződtetett Kulcsár Tamás az éllovas, bajnoki címre esélyes MTK egyik legjobbja volt az ősszel, s bár időbe telt, mire megszokta új posztját, Garami József szerint – ha javul a helyzetkihasználása és erőszakosabb lesz – sikeres idényt zárhat. Kulcsár Tamás mindenesetre aranyéremben bízik…

Összehasonlíthatatlan a tavalyi karácsonya az idei ünneppel. Kulcsár Tamás a 2006–2007-es évad közepén a bajnokság utolsó helyén álló, első számú kiesőjelölt Vác csapatában várta a tavaszi folytatást, az új idényben viszont alapember az éllovas, aranyesélyes MTK-ban. A nyáron négy évre a fővárosi kék-fehérekhez igazoló támadó a legutóbbi téli időszakban azt sem tudta, külföldi próbajátékon kell-e jelentkeznie januárban, vagy a Dunakanyarban kezdi el a felkészülést, most azonban nincs miért izgulnia: tökéletesen beilleszkedett az MTK sajátos futballjába, és fordulóról fordulóra vette fel Garami József csapatának egyedi stílusát.

„Több szempontból is nagy ugrás volt a nyári átigazolásom – mondta Kulcsár Tamás. – Mivel én csak egy évet játszottam az élvonalban, az MTK-ban pedig sok, tőlem fiatalabb futballista is tapasztaltabb nálam, olyan érzésem volt, mintha az ifiből kerültem volna fel a felnőttek közé. Arról nem beszélve, hogy tudtam, a klub üzletpolitikája eltér a többi egyesületétől, és csak ritkán áldoz pénzt új játékosok szerződtetésére, éppen ezért volt bennem bizonyítási vágy és némi drukk is. Szerencsére végig éreztem a bizalmat, Garami József fordulóról fordulóra épített be a csapatba: nyolc-, huszonöt, majd negyvenöt percnyi játék után a negyedik fordulótól már folyamatosan kezdőként kaptam lehetőséget.”

Bár Kulcsár Tamás a Vácban előretolt csatárt játszott, az MTK 4–2–3–1-es formációjában jobb oldali támadóként szerepel. Eleinte ugyan idegen volt számára a poszt, de immár azt vallja: a vonal mellett képes a legjobb teljesítményre. Lendületes megindulásai, atletikus testfelépítése és kitűnő technikai tudása az egyik kulcsa a kék-fehérek gyors kontratámadásainak, és amellett, hogy főszerepet játszik az akciók előkészítésében, a kapu előtt is veszélyes – öt gólt szerzett az őszszel.

„Megtalálta a posztomat a mester – folytatta Kulcsár Tamás. – Remekül megértjük egymást az elöl futballozó társakkal, szerintem amellett, hogy az európai élcsapatoknál megszokott és a magyar válogatott által is játszott korszerű felállásban futballozunk, az egyik legerősebb támadósorral büszkélkedünk a magyar mezőnyben. Bár elképzelhető, hogy Bori Gábor távozik, Hrepka Ádám érkezésével újra egészséges versenyhelyzet alakulhat ki a támadók között, ami a csapat és a játékosok előnyére válhat. Természetesen téma az öltözőben a tavasz, hiszen tavaly is előnnyel fordult az MTK, mégsem sikerült megszerezni a bajnoki címet. Az idén nem ronthatunk. Mivel az előző szezonban még nem szerepeltem itt, a társakkal ellentétben én nem éltem át a visszaesést, ezért nem is tanulhattam az akkor elkövetett hibákból. Nekem mást kell feldolgozni: míg tavaly a reménytelen helyzetben lévő Vácnál a kiesés elkerüléséért kellett készülnöm a tavaszi folytatásra, ezúttal bajnoki címért hajtó csapatnál kezdem a téli alapozást. Nagy különbség. Bízom az aranyérem megszerzésében, hiszen ha esetleg külföldi ajánlatom lesz a nyáron, bajnokként szeretném elhagyni az MTK-t.”

Legfrissebb hírek

Joao Victor: Jó formában vagyok, duzzadok az önbizalomtól

Labdarúgó NB I
20 perce

Női kézi El: egy magyar csapat biztosan folytatja szereplését

Kézilabda
35 perce

Kemény meccs vár a Lokira az Odense ellen

Kézilabda
58 perce

Temesvári Attila: Élvezem a játékot, és tudom, hogy mekkora a tét a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek Budafokon – videó

Magyar válogatott
1 órája

Magyari Alda: Már most azt érzem, Nara a legnagyobb szurkolóm

Egyéb egyéni
2 órája

Ami működik az olaszok ellen, működhet a szerbek ellen is

Kézilabda
2 órája

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik