Unalmas ez az állandó lötyögés

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.12.17. 02:21
Címkék

A Hiberniant erősítő Gróf Dá vid írásban kérte a csapat vezetőségét, hogy távozhasson a skót együttestől. A 18 éves kapusnak 2010-ig szóló szerződése van a klubbal, de a Chelsea-től igazolt Yves Makabu-Makalambay érkezésével csökkentek esélyei az első csapatba kerülésre.

„A vezetőség nem fogadta el a kérelmemet, de azzal biztattak, hogy számítanak rám, és a jövőben az első csapatnál is bemutatkozhatom – kezdte az utánpótlás-válogatott játékos. – Azért is szeretnék távozni, mert úgy érzem, hogy nem elég intenzívek az edzések, és így nem fejlődöm eléggé. A Hibsnél körülbelül tizenöt-húsz perc a külön kapusedzés, míg itthon egy-másfél órás foglalkozásokat tartottak. A Premier League-ből és a skót bajnokságból is vannak ajánlataim, de egyelőre még semmi konkrétumról nem tudok beszámolni. Ennek ellenére örülnék, ha öcsém, Róbert is a Hibernianban folytatná. ”

Azt nem tudni biztosan, hogy Gróf Dávid hol folytatja pályafutását, de egyes internetes fórumokon a Celticet és az angol második vonalban szereplő West Bromwich Albiont emlegetik a hozzászólók. A találgatásoknak lehet némi valóságalapjuk, mivel előbbi csapatnál dolgozik John Park, aki korábban a Hibs utánpótlását irányította. A Gera Zoltánt foglalkoztató WBA pedig azért tűnik lehetséges kérőnek, mivel Gróf Dávidot a korábban a Hiberniant irányító Tony Mowbray kérésére igazolta le a skót együttes a Vasastól.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
4 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
11 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
17 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
24 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
49 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
51 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
52 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
58 perce