Halott a Fradi utánpótlása

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.12.15. 23:32
Címkék
Elkészítettük az NB II-es bajnokságban szereplő labdarúgók rangsorát: a mezőnyjátékosok közül azokat vettük figyelembe, akik legalább nyolc találkozón értékelhető teljesítményt nyújtottak, míg a kapusoknál minimum öt alkalommal kellett osztályzatot szerezni (vastag betűvel a válogatottban már szereplő játékosokat jelöltük). Feltűnő, hogy míg a listavezető Kecskemét labdarúgói kiemelkedtek, az élvonalba vágyó Ferencváros-játékosok közül egyedül Lipcsei Péter került a legjobb tíz közé – a tehetségesnek tartott fiatalok viszont botrányos őszt produkáltak: Bartha László 169.-ként végzett...

Az NB II-es bajnokság téli szünetéig kellett várni, hogy igazolódjon Csank János azon kijelentése, amelyet az őszi szezon egyik kudarccal felérő, hazai pályán elért ferencvárosi döntetlenje (FTC–Makó 1–1) után tett. A Fradi edzője a klub egyik legtehetségesebb fiatal futballistájának kikiáltott Bartha László tudását kritizálta óvatosan, mivel a támadó a mérkőzés utolsó percében – elhúzta a labdát a kivetődő kapus mellett, aki kézzel megakasztotta – nem esett össze a büntetőterületen belül, hanem bután elpuskázta a gólszerzési lehetőséget. A szakember erre mondta azt, hogy ha egy labdarúgó sem tudja az ilyen szituációkat ösztönösen kezelni, hiányosak a képességei, és ebben a korban már képtelenség elsajátítani őket.

A Nemzeti Sport rangsorából nem csupán az derül ki, hogy Bartha László kvalitásai elmaradnak a másodosztályú bajnokság csapatainak futballistáéitól, a Ferencváros utánpótlás-nevelésében tapasztalható hiányosságokra is rávilágít (a legnépszerűbbnek mondott egyesület hosszú évek óta nem tudott felmutatni magyar vagy nemzetközi szinten befutó, kimagasló tudású, saját nevelésű játékost – csupán Laczkó Zsolt igazolt Görögországba).

A Keleti csoport legjobb tíz játékosa közé egyedül a sokadvirágzását élő, a Fradit a hátán cipelő Lipcsei Péter tudott bekerülni (a zöld-fehérek csapatkapitánya Csordás Csabával holtversenyben végzett az élmezőnyben), s bár a szintén a rutint képviselő Dragóner Attila (43.) és Mátyus János (56.) elé befért az őszi idény talán egyetlen pozitív benyomást keltő ifjú játékosa, Fitos László (17.), a próbajátékon az olasz Chievónál is megforduló Bartha László például a 169. helyen végett... Mondhatnánk, szégyenteljes teljesítmény ez az utánpótlás-válogatottban is többször szereplő labdarúgótól, de figyelembe véve Csank János szavait, illetve emlékezve a támadó idénybeli színtelen játékára, sokkal inkább a realitást tükrözi a gyenge eredmény.

A tehetséges fiatalok leszereplése egyúttal megerősíti Lipcsei Péter és a többi, becsülettel küzdő, tapasztalt Fradi-játékos véleményét, vagyis hogy előbb az élvonalban, majd pedig a másodosztályban bemutatkozó, tehetségesnek tartott labdarúgók sem a mentalitás, sem pedig a tudás tekintetében nem elég érettek a felnőttbajnokságra.

Nem csoda hát, hogy az FTCnél erősítés várható a télen: a hírek szerint mind a Sheffield United segítségével érkező, mind pedig a Csank János kívánságlistáján szereplő futballisták a rutint képviselik majd.

Érthető.

Végül is valahogy ellensúlyozni kell a szűk keret miatt rendre játékra jelentkező fiatalok képzetlenségét...

Legfrissebb hírek

27 éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 perce

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
4 perce

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
12 perce

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
22 perce

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
22 perce

Skribek Alen győztes gólt szerzett a Neftciben – videó

Légiósok
28 perce

Újra teljes a mezőny – Sao Pauló-i Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
33 perce

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
37 perce