Az antifutball művésze
Négy csapattal ünnepelhetett bajnoki címet, mégis az ötös a kedvenc száma: amikor a Ferrara csapatához igazolt, és edzésre menet a buszon meglátott egy jogi tankönyvet olvasó fiatal lányt, tudta, hogy unokáinak sokat mesél majd az 5-ös számú járatról. Fabio Capello olyan gyorsan eldöntötte, hogy megkéri Laura kezét, mint amilyen sebességgel képes kirontani egy operaházból, ha unalmasnak találja az előadást.
Noha labdarúgócsaládba született, a futball mellett a kultúra megszállottja is. Tizennyolc éves koráig a szintén profi játékos és elismert tréner édesapja edzette, de rövidesen menedzserként is debütált a papa: amikor az AC Milan szemet vetett a tehetségre, az apuka viszszautasította a piros-feketék ajánlatát, és a ferrarai SPAL 1907-hez irányította gyermekét. Bár futballkarrierje is eredményes volt (játszott a Romában, a Juventusban és a Milanban), szakvezetői pályafutása – főleg a kispad körül és a sajtótájékoztatókon tanúsított viselkedése miatt – tette világszerte híressé. S edzőként talán most ért a csúcsra.
Kérdés, azok az angol futballszövetségi döntéshozók, akik a bukott Steve McClaren helyett az olasz edzőt nevezték ki a jövő évi Eb-t kihagyó angol válogatott kapitányának, ott voltak-e a Wembley Stadionban, amikor 1973-ban Olaszország története első, Anglia elleni idegenbeli sikerét aratta a legendás londoni arénában – éppen Fabio Capello góljával...
Persze ha pusztán az eredményeket, az irigylésre méltó sikereket vették figyelembe, nem lőttek mellé a vezetők, ám Fabio Capello személyiségjegyeit ismerve érthetetlen, hogy a megfontoltságukról, elővigyázatosságukról ismert angol futballkorifeusok miért éppen a RAI televíziós csatorna kommentátoraként dolgozó trénert bízták meg az angol futballválogatott felvirágoztatásával. Mert ugyan a nagy európai kiállítások megnyitóin, festményaukciókon s az évente két-három almalommal megejtett egzotikus utakon (a közelmúltban Tibetben, Mexikóban, Kambodzsában járt) valódi úriemberként viselkedik, ám edzőként korántsem tartozik a játékosok és szurkolók kedvencei közé Capello. Bár együtteseit rendre bajnoki arannyal jutalmazzák az évad végén (győzött a Milannal, a Romával, a Juventusszal és a Real Madriddal is), edzői mentalitását, pedagógiai hozzáértését sokszor bírálják. Amikor a Románál dolgozott, Francesco Tottival nem jött ki, a Juventus irányítása idején Alessandro Del Pieróval rúgta össze a port, a legutóbbi, a Real Madridnál eltöltött év során pedig alig találni olyan labdarúgót, vezetőt, drukkert, aki örömmel leülne vele egy csésze teára. Az elkövetkező négy és fél évben pedig lesz alkalma a délutáni pihenője alatt elszürcsölni egy-két csésze forró, hagyományos angol italt, s azon gondolkozni: Anglia szövetségi kapitányaként is kiáll-e korábbi elképzelése mellett, és a látványos támadófutball helyett az eredményességre törekszik, vagy új felfogásban, az angol fanatikusok igényeit figyelembe véve a gólra törő játékot helyezi-e előtérbe. Persze ha egy 2006-os nyilatkozatát előveszszük, lehet, hogy megkapjuk a választ: „Hol érdekel engem, ki mit mond csapatom játékstílusáról, ha az ereményjelző táblán mi állunk jobban. Könyörgök, értse már meg mindenki: a modern futball lényege nem a támadás, hanem a gólok elkerülése. Én ezt vallom, és erről az útról nem lesz egyszerű letéríteni.”
Angliában nem is akarják. Csak eredményt kérnek tőle cserébe. Fabio Capellónak pedig az évi hatmillió fontos (2.1 milliárd forintos) fizetéséből lesz lehetősége olyan dolgokra költeni, amelyek fontosak a számára: kedvére rendelhet Johann Sebastian Bach ereklyének számító hanglemezeiből s kézzel írt kottáiból, bővítheti festménygyűjteményét, és folytathatja felfedezőtúráit. Sőt mivel nem napi rendszerességgel kell munkába mennie, magára és családjára is több ideje lesz. Tervezi, hogy Laurával visszamennek Ferrarába, s felülnek az 5-ös buszra, amelyen egykor megismerkedtek.
