José Mourinho türelmetlen

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.03. 23:36
Címkék
Még mindig nem vette fel a kapcsolatot az Angol Labdarúgó-szövetség José Mourinhóval, aki a pletykák szerint az első számú jelölt a Steve McClaren menesztése után megüresedő szövetségi kapitányi posztra. A nép által követelt és óriási kedvencnek számító korábbi Chelseamenedzser nehezen viseli, hogy még nem keresték meg, és lassan elfogy a türelme.

Öngyilkos taktikát folytat az Angol Labdarúgó-szövetség, ha hinni lehet a szigetországi médiának. Az FA ugyanis nem kapkodja el az új szövetségi kapitány kinevezését, olyannyira nem, hogy még jelöltjei sincsenek. A kandidálók megnevezésével megbízott Brian Barwick ügyvezető igazgató egyelőre formálisan senkivel sem vette fel a kapcsolatot, márpedig a bizonytalankodásra ráfizethet a szövetség. No és persze a szurkolók, a játékosok is, tekintve, hogy az ország által szinte egy emberként a posztra követelt José Mourinho kezd ideges lenni, amiért nem hívják.

A portugál szakember 2004-től 2007 szeptemberéig irányította a Chelsea együttesét, amellyel első idényében – ötven év után először – bajnoki címet nyert. Az ellenségei által arrogánsnak, dölyfösnek és nagyképűnek tartott, ám világszerte elismert edző hatalmas népszerűségnek örvend Angliában, a futballt kedvelők zöme benne látja a leszálló ágban lévő válogatott megmentőjét, aki képes lenne a sztárokat úgy „ráncba szedni”, hogy azok képességeiknek megfelelően teljesítsenek a nemzeti együttesben is. A Sky televízió a minap meglátogatta José Mourinhót portugáliai villájában. Mourinho a tőle korábban megszokott flegma stílusban válaszolgatott, s amikor azt kérdezték tőle, hogy lenne-e angol kapitány, a rá jellemző vállrándítás mellett azt válaszolta: „Nem tudom, mert még nem kerestek meg…”

Ebből, s a barátjával készített interjúból kiderült, az edzőt bosszantja a tétlenség, s ha napokon belül nem hívják, akkor a későbbiekben már nem vállalja el a munkát, akkor sem, ha térdre borulva kérik...

Pedig José Mourinho már felkészült arra, hogy angol szövetségi kapitány legyen. Állítólag „üzleti tervet” készített, amelyben pontról pontra leírja, hogyan kellene profibb szemléletűvé tenni az FA-nek a nemzeti együttes felkészítését, s annak körülményeit.

Lehet, hogy hiába tette.

Olasz lapvélemények szerint a portugál csak a saját ázsióját akarja növelni, miközben valójában a spanyol Real Madrid, a Barcelona vagy az olasz Milan kispadjára ácsingózik.

Óriási baklövés lenne, ha a pepecselés miatt José Mourinho időközben aláírna egy klubhoz, amire jó esély van, hiszen a Barcelonánál a holland Frank Rijkaard menesztéséről pusmognak. Az FA José Mourinho elvesztésével végleg magára haragítaná az angol szurkolókat, akik azt is nehezen emésztették meg, hogy a „háromoroszlánosok” 1984 után újra lemaradtak az Európa-bajnokságról…

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
17 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
35 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
35 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
51 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik