Szegényház

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.11.30. 10:14
Címkék
Azt mondta az egyik klubtulajdonos, hogy itthon nem egyenlőek a feltételek: a magyar futballban a magántőke harcol az állami pénzekkel. S bizony van igazság abban, amit a civil életben igencsak sikeres üzletember állít: érdemes lenne összeszámolni, hány úgynevezett profi klub él magánvagyonból, és hányat támogat a helyi önkormányzat, nem kevés állami pénzt megmozgatva.

Nem mindegy. Egyáltalán nem mindegy, hogy a fürge mozgású balszélsőt, a robusztus középső védőt, a mosónőt és a kutyával bandukoló éjjeliőrt ki fizeti. Ha egy város a futballcsapat mögé áll, akkor jókora terhet vesz le a tulajdonos válláról. Jóval több pénz jut erősítésre, mint az olyan csapatnál, ahol egyetlen ember fizet mindent és mindenkit.

A legrosszabb helyzetben persze azok a klubok vannak, ahol nincs se tőkeerős tulajdonos, se állami segítség. Az őszi végeredmény mindent megmutat. A tabella utolsó két helyét olyan csapat foglalja el, amely bármelyik pillanatban megszűnhet. Nem túlzás ez, Tatabányán és Sopronban is katasztrofális a helyzet: játékosleépítés az egyik helyen, tulajdonost, megmentőt, edzőt kutatnak a másikon. Ilyenkor persze újra fel kell tenni a kérdést: a licencbizottság miként adhatott rajtengedélyt?

De ha már hagyták elindulni a bizonytalan hátterű csapatokat, hát most segítsenek nekik. Az MLSZ ne csupán a válogatottal foglalkozzon! Nem csak az a dolga. A bajnokság legalább annyira fontos, mint a nemzeti csapat, s ha a klubfutballban recsegropog minden – a szezon közben pénztelenség, feltételrendszer és támogatás híján egyik-másik egyesületet a visszalépés veszélye fenyegeti –, hát bizony a szövetség nem maradhat tétlen szemlélő. A rend, fegyelem, törvényesség nevében. Mert a Sopron nem céllövölde, amelyet kénye-kedve szerint bérelhet, üzemeltethet román vagy olasz befektető, hogy aztán egyik pillanatról a másikra magára hagyja.

Mint ahogyan a nagy múltú Tatabánya sem szolgált rá arra, hogy elforduljon tőle a város és villanyvilágítás híján a magyar futball vezérkara. A magántőke harca az állami pénzekkel.

A szegényházban meg csak irigykednek.
Legfrissebb hírek

A negyedik győzelmét is megszerezte a Stuttgart

Német labdarúgás
6 perce

Erste Liga: egy harmadig bírta a Dunaújváros, hétig jutott a DEAC

Jégkorong
11 perce

Pogacar 75 kilométeres szóló végén az Eb-t is megnyerte

Kerékpár
22 perce

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
28 perce

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
31 perce

Maráz Zsuzsanna: Tudtam, hogy Mórocza Andrea megnyeri a Spartathlont

Csupasport
34 perce

Niké Liga: Szakolca–Dunaszerdahely

Minden más foci
38 perce

Hátrányból nyert a KTE; megszakadt a BVSC rossz sorozata; vezet a Honvéd és a Csákvár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
42 perce
Ezek is érdekelhetik