Inkább menekülnének a tatabányai pokolból

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.11.30. 10:13
Címkék
Három év múlva ünnepelheti századik születésnapját a tatabányai futballcsapat. Mondhatnánk, szép jubileum, s hozzátehetnénk, micsoda klaszszisok játszottak annak idején kék-fehérben. Csak hát amíg a múlt dicső, addig a jelen lehangoló, a jövő pedig igencsak bizonytalan…

A Tatabánya öt ponttal az utolsó helyen áll a Soproni Ligában. A kilátástalan őszi szezont meghökkentő és váratlan győzelemmel zárta a csapat, ám a helyzet ettől sem javult. A kék-fehéreket biztos kiesőként emlegetik, és még az sincs kizárva, hogy viszszalépnek a bajnokságtól. Ezt persze szeretné elkerülni Török József ügyvezető. Megpróbálják a lehetetlent: menekülni a pokoli helyzetből.

Lát esélyt a bennmaradásra?

Sportemberként azt kell válaszolnom: igen – jelentette ki Török József. – Mindent elkövetünk, hogy megmeneküljünk, bár az őszi szereplés aligha ad okot a bizakodásra. Ráadásul az utolsó hely mellett legalább anynyira fáj, hogy az önkormányzat cserbenhagyta a csapatot: a város nem ad pénzt a villanyvilágításra, így gyakorlatilag halálra ítéli a futballt.

Ezt hogy érti?

Ahogy mondom: a Magyar Labdarúgó-szövetség december harmincegyedikéig adott haladékot arra, hogy villanyvilágítást szereljünk fel a stadionban. Még van egy hónap, de most nagyjából annyi esélyünk van a reflektorokra, mint a BL-szereplésre.

Mit gondol, milyen szankciókat alkalmazhat az MLSZ?

Gondolom, nem zárja ki a csapatot, mert az alapjaiban változtatná meg a bajnokság lebonyolítását, de könnyen előfordulhat, hogy elveszítjük a hazai pálya előnyét. Őszintén mondom, még nem tárgyaltam senkivel az esetleges költözésről, nem kerestem helyszínt bajnoki meccseink lebonyolítására, de túl sok variáció nincs. Talán a közeli Székesfehérváron játszhatnánk, ám ez gyakorlatilag a klub halálát jelenthetné.

Miért?

Mert attól a minimális bevételtől is elesnénk, amelyet a szurkolóinknak köszönhetünk. De ennél is nagyobb csapás, hogy jókora bérleti díjat kellene fizetnünk, nem beszélve a rendezői gárdáról, az utazásról. Ez mintegy tizenötmillió forint mínuszt jelentene, márpedig jelenlegi anyagi helyzetünkben ez végzetes lehet.

Feladta?

Dehogy adtam fel! Ha rajtam múlik, természetesen végigjátsszuk az évadot, de az biztos, hogy egészen más kerettel. Már közöltem Kövesfalvi Istvánnal és Kriston Attilával, hogy december harmincegyedikével felbontom a szerződésüket, Ryan Caugherty és Milan Pastva pedig már péntektől mehet, ahova akar. És ez csak a kezdet, mert lesznek még jókora változások. Az is biztos, hogy a fizetéseket a helyezésünkhöz igazítjuk.

Ificsapattal vágnak neki a folytatásnak?

Hogy milyen kerettel dolgozunk tovább, majd az edző eldönti.

Ez jó felvetés: ki lesz a szakvezető?

A soron következő három meccsen még Borbély László dirigál, aztán majd leülünk vele beszélgetni. A szerződése jövő év nyaráig szól…

…de lehet, hogy Détári Lajos váltja?

Várjunk még a találgatással. Inkább azzal foglalkozzunk, hogy ilyen nagy múltú klubot, amely kétezer-tízben százesztendős lesz, miért hagynak tönkremenni. Miért nem segíti a város, s miért nem áll ki mellette a labdarúgó-szövetség…

Legfrissebb hírek

A románok egyenlítettek a szünet előtt Bukarestben – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
7 perce

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
8 perce

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
10 perce

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
14 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
2 órája