Állítja, nem olcsójánosok

KEMÉNY KRISTÓF, VAJDA GYÖRGYKEMÉNY KRISTÓF, VAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.11.28. 12:54
Címkék
Kevin McCabe, a Sheffield Unitedet is működtető brit Scarborough Ltd. vezetője a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) által kiírt tender nehézségei mögé bújt, amikor visszautasította a feltételezést, amely szerint azért húzza az időt, hogy olcsóbban jusson hozzá a hat plusz két hektáros területhez, illetve a Ferencváros labdarúgócsapatát tulajdonló zrt.hez.

Vágjunk a közepébe: ön lesz a Ferencváros megmentője? Vágjunk a közepébe: ön lesz a Ferencváros megmentője?

Szeretnék segíteni a klubon s persze mint üzletember kihasználni a lehetőségeket – mondta Kevin McCabe.

Ha így gondolkodik, miért nyújtott be érvénytelen pályázatot? Taktikázik?

Erről szó sincs.

Sokak szerint azért húzza az időt, hogy előnyösebb feltételekkel szerezze meg a hat plusz két hektáros területet...

Nem, nem ez az oka, hogy legutóbb sikertelen volt a beadványunk. Tudja, Magyarországon teljesen mások a követelmények, eltérőek a szokások, mint Angliában. Az Egyesült Királyságban egy tender kíírása után a számára legmegbízhatóbbnak tetsző érdeklődőket választja ki az állam, hat-nyolc hónapig exkluzív tárgyalásokat folytat velük, s csak azoktól a cégektől fogadja el a beadványokat, amelyeket üzletileg és szakmailag is megfelelőnek talál. Itt azonban másképp mennek a dolgok: a vevőjelölt nyilvános ajánlatot tesz, amelyet a tulajdonos visszautasíthat.

Ezt saját tapasztalatból mondja?

Eddig két ajánlatot tettem, de az állam egyiket sem fogadta el.

Azt azért tudta, hogy ki kell fizetni a jelentkezéshez szükséges négyszázmillió forintos ajánlati biztosítékot, mégsem teljesítette. Most december harmadika a határidő. Fizet?

Remélem, minden rendben megy majd, beadványunkat nem érheti kritika.

Diplomatikus válasz. Mi a helyzet a a futballcsapattal? Ha megvalósul az együttműködés, mikor lesznek látható jelei a fejlődésnek?

Tervünk, hogy mindenekelőtt a labdarúgást próbáljuk újraéleszteni, átszervezni. Azt hiszem, erre garancia lehet a Sheffield Unitednél az elmúlt hat évben tapasztalható hatalmas előrelépés. Szeretnénk, ha a Ferencváros visszanyerné korábbi helyét a magyar labdarúgásban, s a nyugat-európai mintát követné. Átfogó koncepció alapján az utánpótlás-neveléstől a felnőttcsapatig átalakítanánk a működés szerkezetét.

Mi a helyzet az infrastruktúrával?

Huszonöt-harmincmillió eurós beruházást tervezünk. Új, huszonötezres, többfunkciós stadionnal, konferencia- és rendezvényközponttal, éttermekkel, üzletekkel s irodákkal. S ahogy másutt szokásos, az FTCmúzeumot is korszerű, belépődíjas intézménnyé kell tenni. A sportlétesítmények mellett bevásárlóközpont és szálloda kapna még helyet a népligeti területen.

Noha a sikeres pályázattal elnyerné a területet, s megkapná a futballcsapatot működtető zrt.-t, a Ferencváros marketingjogai nem kerülnek a kezébe...

Ezt még tisztáznunk kell, de azt hiszem, az is megoldódik.

Rövid távú szakmai tervei hogyan érinthetik Csank János csapatát?

Terry Robinson sheffieldi klubigazgató vezetésével segítséget adunk a felnőttgárda felkészítéséhez. A Unitednél profi munka folyik, szakembereink minden részletre odafigyelnek, így még a labdarúgók étrendjének kidolgozásában is a Fradi-edzők rendelkezésére állunk. Arról nem beszélve, hogy a rutinos Paul Shaw után újabb futballistákkal erősítjük meg a keretet.

Tudjuk, hogy a Sheffield United a szívügye. Mit gondol, idővel a Ferencvárost is megkedveli, s a kedvencei között emlegeti majd?

Mindig a Sheffield United lesz az első: a pálya mellett születtem, négyéves korom óta járok a meccsekre, úgyhogy ez örök szerelem. Ha minden jól alakul, a Ferencváros is fontos lesz a számomra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik