A szakadék szélén

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.11.06. 09:29
Címkék

Teher alatt nő a pálma – tartja a latin bölcsesség. Rafa Benítez, a 2005-ben BL-győztes és 2007ben döntős Liverpool menedzsere valami ehhez hasonlót fogalmazott meg, amikor a kiesés szélére sodródó csapatának esélyeit latolgatta a Besiktas elleni mérkőzés felvezetőjében. Az angol gárda minden várakozást alulmúlóan szerepel a Bajnokok Ligájában, hiszen három mérkőzésen egyetlen pontot és mindössze két gólt szerzett, így gyakorlatilag valamennyi hátralévő mecscsét meg kellene nyerni, ha a nyolcaddöntőbe akar jutni. Persze nincs új a nap alatt, a „vörösök” nem is oly rég, a spanyol menedzser első idényében hasonlóan pocsék helyzetbe hozták magukat. Három éve, 2004. december 8-án a Liverpoolnak a csoportkör utolsó összecsapásán a görög Olympiakoszt kellett a továbbjutáshoz két góllal legyőznie. Akkor 2–1-nél a csapatkapitány, Steven Gerrard a lefújás előtt négy perccel 25 méterről ágyúzott Antoniosz Nikopolidisz hálójába, s a csapat ezzel továbbjutott. A többi már történelem: a gárda elmasírozott a döntőig, amelyet drámai körülmények között, 0–3-ról egyenlítve büntetőkkel megnyert. „Eszünkbe sem jutott, hogy feladjuk vagy sajnálkozzunk. Ez a csapat nem ilyen – vázolta fel az öltözőbeli hangulatot Steven Gerrrad, a Liverpool csapatkapitánya. – Hatalmas feladat áll előttünk, ez nem kétséges, gyakorlatilag minden meccsünket meg kell nyernünk. Voltunk már hasonló szituációban, vagyis nem ismeretlen a helyzet. Hiszünk magunkban, s úgy készülünk, mintha három kupadöntőt játszanánk egymás után”. A Liverpool nagyon nagy bajban van, ám már többször is bebizonyította, hogy a padlóról is képes felállni. Csakhogy a gárda a bajnokságban sem remekel, vagyis BLkudarc esetén a szezon érdemi része idő előtt véget érhet a „vörösök” számára…

Legfrissebb hírek

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
34 perce

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
45 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
1 órája

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
1 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
1 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
2 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája