A tízes mez az új karmesteré (folytatás)

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.10.31. 10:29
Címkék
Túl van új csapata első edzésén Buzsáky Ákos, aki hétfőn az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle együttesétől a Queens Park Rangershez került kölcsönbe. A 25 éves labdarúgó január 1-jétől két és fél évre a nyugat-londoni klub játékosa lesz. A hétszeres magyar válogatott egyelőre az elegáns Hotel Ramadában lakik, ugyanott, ahol a csapat új edzője, az olasz Luigi De Canio, így a keddi reggelinél egymást üdvözölhette a két debütáns.

tudom, januárban újabb játéko sok érkeznek.

Ian Holloway, a Plymouth menedzsere azt nyilatkozta, hogy többek között Halmosi Pétert és Tímár Krisztiánt is azért igazolta le a csapat, hogy ne érezze magát egyedül… Elképzelhető, hogy januárban magyar társat kap?

Nem tudom, nem kizárt. Ám erről a menedzsert kellene megkérdezni. Valószínűbbnek tartom, hogy olasz játékosok jönnek.

Sokan kíváncsiak arra, anyagilag mennyire előnyös a váltás. Elárulna erről valamit?

Nem tagadom, pályafutásom legjobb szerződését írtam alá, de szerintem természetes, hogy minél jobb helyre kerül valaki, annál jobban megbecsülik a munkáját.

Mit szóltak a plymouthi csapattársak, Halmosi Péter és Tímár Krisztián? Lapunkban kedden még azt nyilatkozták, hogy sajnálják a távozását, de megértik önt.

Tudják, hogy a Qeens Park patinás klub és a fejlődésemhez, a továbblépéshez adottak a feltételek. Persze hiányzunk majd egymásnak, de ilyen az élet, a döntéseket meg kell hozni.

Mi jut eszébe december 26-ról?

A karácsony. Ja, hogy a focira gondolt… Akkor lesz a Plymouth–Queens Park Rangers bajnoki. Már alig várom, noha biztosan furcsa érzés lesz a vendégöltözőbe menni.

Szurkol valakinek a Premier League-ben?

A Chelsea-nek drukkolok. Korábban José Mourinho miatt, aki egykor az edzőm volt Portóban. Amióta távozott, már nem vagyok annyira fanatikus, de követem az eredményeiket, mert Ricardo Carvalhóval és Paulo Ferreirával is együtt fociztam.

Ha lesz rá lehetősége, kilátogat egy izgalmas derbire, mondjuk a Chelsea– Arsenal mérkőzésre?

Persze, ha tudok jegyet szerezni. Először azonban Londont akarom feltérképezni, körbe akarom járni a várost, és az sem árt, ha megtanulom a helyi közlekedést.

A tízes mezt kapta új együttesében. Ez az ön kérése volt?

Egyáltalán nem. Amikor a mezszámra terelődött a szó, akkor mondta az egyik vezető, hogy a tízes dressz szabad, akarom-e. Nem mondtam nemet, mert ez hatalmas megtiszteltetés. Voltam már nyolcas, huszonötös és hetvenhetes is, de tízes még sohasem.

Mit tud a Queens Park Rangersről?

ágaimat. Azzal tisztában vagyok, hogy Anglia egyik legpatinásabb klubjához kerültem, és hogy nagyon sok szurkolója van a csapatnak. Szombaton a Hull City ellen játszunk hazai pályán, remélem, bemutatkozhatom, és jól megy majd a játék

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
6 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
6 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
6 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik