Tehertől mentesen

RÓNAI GÁBORRÓNAI GÁBOR
2007.10.30. 09:09
Címkék

Az Atomerőmű-KSC Szek szárd nagy meglepetésre legyőzte a Szegedet a női NB I 3. fordulójában (62–60). Az elmúlt idényben a bentmaradásért küzdő tolnaiak a tavalyi bronzérmest múlták felül. Bravúr a javából. Ujhelyi Gábor, a szekszárdiak edzője büszke csapatára, de nem tulajdonít nagy jelentőséget a győzelemnek. Úgy véli, most kell a földön maradniuk.

„Felszabadultan, mindenféle tehertől mentesen kosarazhattunk, a szegediek voltak az esélyesek, így nekik volt veszítenivalójuk” – mondta a KSC szakvezetője.

A Tolna megyeiek már az előző fordulóban, Zalaegerszegen is jól játszottak, ám akkor még elmaradt a bravúr (67–76). „A Zala Volán otthonában is közel voltunk a meglepetéshez, ám rutintalanságunk miatt akkor vesztesen hagytuk el a pályát” – folytatta a szekszárdiak vezetőedzője, aki csapata idénybeli esélyeiről elmondta, nekik továbbra is az a céljuk, hogy fiataljaikat beépítsék, és saját nevelésű játékosaiknak minél több játéklehetőséget adjanak. A tréner hangsúlyozta, az ilyen bravúrok erőt adnak csapatának, ugyanakkor hozzátette azt is, számukra majd a riválisok elleni összecsapások lesznek a mértékadók.

Legfrissebb hírek

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
1 órája

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
1 órája

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
2 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
2 órája