Korosztályos rangadó lesz

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.09.30. 00:32
Címkék

Hétfő este kiderül, mire megy a magyar szinten erős kerettel rendelkező, rutinos labdarúgókból álló Bp. Honvéd a hazai mezőny egyik legfiatalabb, ám annál elszántabb együttese az MTK otthonában. Noha a kispesti csapat eddig magabiztosan menetel a Soproni Ligában (hét győzelem mellett egy-egy döntetlent és vereséget jegyez Supka Attila társasága), nem mehet biztosra a Hidegkuti-stadionban: az elmúlt három év bajnoka, az idén is aranyéremre hajtó DVSC például 3–2-es vereséget szenvedett a Hungária körúton. Bár a kék-fehér klub játékosállománya összehasonlíthatatlan a hét évvel ezelőtti, Henk Ten Cate vezette csapattal, a jelenleg Kispesten szereplő Schindler Szabolcs számára mégis különleges lesz a hétfő esti rangadó: az ellen az egyesület ellen készül, amelylyel 2000 és 2001 között bajnoki ezüstöt és kupát nyert.

„Ez már egy más MTK, mint amelyben én futballoztam – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Schindler Szabolcs. – Akkor még a Magyarországon játszó labdarúgók legjobbjai, így Illés Béla és Halmai Gábor szerepelt a kék-fehéreknél, most pedig inkább fiatal tehetségekre épül Garami József együttese. Mint minden olyan klubot, ahol korábban profiskodtam, úgy az MTK-t is figyelemmel követem, és örömmel hallom, amikor egy-egy ismeretlen ifjú bemutatkozik a csapatban. Tetszik a klubot jellemző fiatalítás, az agárdi akadémia remek kezdeményezés, mondhatom, nagyon jó irányba halad az egyesület. Büszkeséggel tölt el, hogy pályafutásom során több nagymúltú klubnál is megfordultam, Kispesten is hatalmas megtiszteltetés futballozni. Természetesen az elvárás is nagy. A Honvéd nevéhez méltóan kell szerepelnünk, azaz minden meccsen a győzelem megszerzése a cél. Nincs ez másként most sem, és bár tippelni nem szeretek, biztos, hogy élvezetes, közönségszórakoztató futballt láthat majd a publikum. Persze remélem, mi ünnepelhetünk a meccs végén.”

Addig azonban még szenvedni kell: Supka Attila a hét végére sem adott szabadságot játékosainak, így a kispesti együttes a szombat délutáni tréning után vasárnap is gyakorol az MTK elleni rangadóra.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
9 perce

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
31 perce

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
41 perce

Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

Kosárlabda
1 órája

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
1 órája

Még hat magyar éremesély él az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
3 órája