Nagy László otthon pihen

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2007.09.11. 23:33
Címkék
Élete első súlyosabb sérülését szenvedte el vasárnap Nagy László, a magyar válogatott és a Barcelona jobbátlövője, akinek a csuklóját hétfőn már meg is műtötték, a játékost pedig kedden hazaengedték.

A spanyol Szuperkupért vasár nap Salamancában játszott a bajnok Ciudad Real és Nagy László csapata, a Király-kupagyőztes Barcelona. A találkozón, amelyet a Ciudad nyert meg, a második félidőben súlyos kézsérülést szenvedett a magyar válogatott klulcsjátékosa, akit másnap Barcelonában megműtöttek.

„Jól ment a játék, három gólt lőttem, ám az egyik felugráskor olyan balszerencsésen ütköztem a levegőben Siarhei Rutenkával és David Davisszel, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, s a parkettre leérve a jobb csuklóm eltörött – emlékezett vissza a történtekre immár barcelonai otthonában, családja körében a 26 éves, balkezes Nagy László. – Azonnal éreztem, hogy nagy a baj, pedig akkor még nem is fájt túlságosan a kezem. Csakhogy lyuk keletkezett az alkarom és a kézfejem között. Az orvosunk már a csarnokban megállapította, hogy eltörött a csuklóm, majd ezt megerősítették a helyi kórházban is.”

A műtétről azonban csak hétfőn, a barcelonai kórházban döntöttek, ahonnan már haza sem engedték az átlövőt, hanem azonnal elvégezték a beavatkozást. Az egymástól eltávolodó csontokat a kézspecialista sebész négy acéltűvel rögzítette egymáshoz, s ezeket öt hét múlva veszik ki Nagy kezéből. Ezt követően kezdődhet meg a rehabilitációja, amely november második felében fejeződik be.

„Ez a két hónap kiesés nagyon fog hiányozni – folytatta a játékos. – Mind az átalakuló, fokozatosan összecsiszolódó csapatomnak, mind nekem nagyon rosszkor jön a kényszerpihenő, hiszen néhány napon belül kezdődik a bajnokság, majd a Bajnokok Ligája. Amúgy is igazolt volna a Barca Eric Gull és mellém egy harmadik balkezest is, aki védőspecialista, de most ez még sürgetőbbé vált. Addig talán a jobbszélső Albert Rocas játszik a mi posztunkon is.”

Nagy László abban bízik, hogy a válogatott decemberi edzőtáborozására, majd a januári norvégiai Eb-re visszanyeri erőnlétét és formáját.

Legfrissebb hírek

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
4 perce

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 perce

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
13 perce

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
31 perce

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
31 perce

Skribek Alen győztes gólt szerzett a Neftciben – videó

Légiósok
37 perce

Újra teljes a mezőny – Sao Pauló-i Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
42 perce