Van akarat, és van tartás

A magyar játékosok bizonyára nagyon élvezték, hogy hazai tétmeccset követően ennyi ember élteti őket.

Tegyük hozzá, tökéletesen megérdemelten ünneplik most a futballistákat.

Az olaszok elleni 3–1-es győzelem váratlanul érte a közvélményt, és a hatalmas, meglepetésszerűen érkező siker felélesztette a válogatott iránti érdeklődést. Ugyanakkor rengeteg kérdés is megfogalmazódott, és valamennyit a rossz emlékekkel zsúfolt, szomorú közelmúlt alapozta meg. Közöttük is az volt a leglényegesebb: mit is ér valójában a hatalmas diadal, a világbajnok legyőzése? Ünnepeltünk akkor is, amikor 2004 nyarán, idegenben simán két vállra fektettük Németországot (2–0), majd hamarosan kijózanított mindenkit a sima vereség a horvátoktól olyan meccsen, amelyhez közünk sem volt. Az olaszok elleni diadal tehát csak úgy lehetett, lehet igazán értékes, ha tétmérkőzésen is bizonyít a csapat, ha élesben is képes ugyanolyan teljesítményre és jó eredményre, amilyen időnként kicsúszik akkor, amikor az ellenfél valójában csak gyakorolni lép pályára ellenünk.

És a válogatott most megtette: tétmeccsen is nyert.

A bosnyákok ugyan nem világbajnokok, ám a világranglistán negyven hellyel állnak előttünk (ők a 25., mi a 65. helyen vagyunk a FIFA-ranglistán), ezért a legyőzésük igenis nagy fegyvertény. A legfontosabb azonban talán az a tény, hogy az ősszel eddig látott magyar válogatott mentalitásában és játékában kicsit sem emlékeztet arra, amelyik oly gyászosan zárta a tavaszt, amikor gyámoltalan teljesítménnyel kikapott 2–0-ra Görögországban és 4–0-ra Norvégiában. Az Olaszország és a Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzésen végre bátran futballozó, olykor kimondottan vagány játékosok alkották, akik mertek cselezni, kockáztatni, váratlan megoldásokat választani, és a megalkuvást nem ismerő lelkesedés mellett ezekkel az erényekkel elnyerte a közönség rokonszenvét.

Azt persze mindenkinek látnia kell, hogy ez a játék még több sebből vérzik, és hogy a legkényesebb pontja a védekezés. Abban még hiányzik az összhang, bizony a választék sem bőséges, s különösen a széleken adódnak gyakran gondok. Ugyanakkor ha támadni kell, időnként képes nagyszerűen futballozni a csapat, több olyan kreatív játékosa van, aki cseleivel, váratlan húzásaival méltán ragadtatja tapsra a nézőket, és hozza zavarba az ellenfél védőit – mint láttuk, akár világklasszisokat is. Sokat számít, hogy fiataljaink zöme külföldön edződik, még ha nem is mindig stabil tagja az első csapatnak. Azt ettől függetlenül már megtanulták, hogy kegyetlen versenyben kell helytállniuk, egyetlen másodpercig sem lazíthatnak, és ezt a mentalitást hazahozva lehetnek igazán hasznára a válogatottnak. Most tehát megérdemelten lubickoltak a szurkolók szeretetében és elismerésében. A mérkőzést követő ünneplés tényleg csodálatos volt.

Jó lenne megszokni ezt az érzést – nekik is, nekünk is.