Részletek az e-mailekből

I. SZ.I. SZ.
2007.09.09. 01:20
Címkék

– Tudod, Fernando, kiderült, hogyan tudja a Ferrari tökéletesen kihasználni a gumikat. Nigel Stepney megmondta Mike Coughlannek.

– Nem hiszem el. Ezt az idézetet közölte a Gazzetta dello Sport Pedro de la Rosa és Fernando Alonso azon e-mailváltásából, amely új bizonyítékként szolgált a McLaren ellen az F1-es kémügyben. Az FIA csütörtökön első fokon tárgyalja újra a nagy port felverő esetet, mégpedig emiatt a hónapokkal ezelőtti levélváltás miatt, ami azt bizonyítja, hogy Mike Coughlanen kívül többen is tudtak a McLarennél a Ferraritól érkező dokumentációról.

„Szeretném elmondani, mi történt, de nem tehetem. Majd csütörtökön, akkor minden kiderül” – mondta Monzában szűkszavúan De la Rosa, aki a McLaren előtt az Arrowsnál került baráti viszonyba Coughlannel, a McLaren jelenleg felfüggesztett főtervezőjével.

A Gazzetta szerint a modenai ügyészség tudni véli, hogy már március óta a McLaren vezető mérnökeinek tudomására jutottak bizalmas Ferrari-információk. A szintén olasz La Repubblica nem tartja kizártnak, hogy az ügyben érintett nyolc embert be is börtönözhetik, köztük Ron Dennist, a McLaren elnökét is.

A Ferrari szemlélőként lesz jelen a csütörtöki tárgyaláson. Luca di Montezemolo, a Scuderia elnöke biztos benne, hogy ezúttal nem ússza meg büntetés nélkül a McLaren.

„Csúnya történet ez, de ott leszünk a tárgyaláson. Most az a legfontosabb, hogy a teljes igazság ki fog derülni, és remélhetőleg a Ferrari és a sport számára is igazságot szolgáltatnak” – mondta Montezemolo.

Legfrissebb hírek

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
1 perce

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
47 perce

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
7 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
7 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
8 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
8 órája