Vészhelyzetben

2007.09.08. 00:04
Címkék

A klubok egyre lehetetlenebb helyzetbe jutnak, holott nem csupán az olimpiai eredményesség múlik rajtuk, hanem fiatalok sokaságának nevelése is – hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi ülésén. Ha marad a jelenlegi trend, két-három éven belül ellehetetlenül a teljes magyar élsport és szabadidősport, és – ahogy az egyik elnökségi tag fogalmazott – „meg kell tanulnunk örülni annak az egy olimpiai aranynak is”.

Szorosan ehhez kapcsolódva jegyezte meg Berkes István, hogy az állami népegészségügyi program kiszélesítésénél megdöbbentő módon megfeledkeztek a sportról – a testmozgás támogatása jelenleg nem szerepel e program céljai között. A Sportkórház igazgató-főorvosa arról tájékoztatta az elnökséget, hogy a sportegészségügy és a Sportkórház is lassan végveszélybe kerül. Elhangzott, a válogatottak mellett dolgozó keretorvosok, masszőrök az idén még nem kaptak fizetést.

Az ülésen megjelenő Elbert Gábor szólt arról, hogy a szakállamtitkárság minden olimpikont legalább kétszer fog doppingtesztre kötelezni. Végül Schmitt Pál MOB-elnök az elnökségi tagok egyetértésével írta alá a NOB hivatalos meghívójának visszaigazolását, amellyel a MOB deklarálja, hogy a magyar csapat részt kíván venni a pekingi játékokon.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
2 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
3 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
3 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
3 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
4 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
4 órája