Izgalmas futball teremben

2007.09.08. 00:04
Címkék

Csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, a Megatherm-Gödöllő a futsal NB I megnyerésével az idén is jogot szerzett arra, hogy a 6. alkalommal megrendezésre kerülő UEFA-kupában (ez a szakág BL-sorozata) elinduljon. Az idei sorozatban 44 csapat vesz részt (ez rekordnak számít, hiszen a 2001-es kiírás óta ennyien még nem indultak), de mivel a Pest megyeiek az európai ranglistán az előkelő 14. helyet foglalják el, így az első körben nem kellett pályára lépniük. A következő fordulóra szeptemberben kerül sor – a Gödöllő a 4. csoportba került, és a belga Antwerpennel, a görög Athénnal és a montenegrói Pljevljával küzd a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikéért. A Pest megyeiek tavalyhoz hasonlóan ebben az évben is megrendezhetik a selejtezőket, mérkőzéseiket a váci sportcsarnokban játsszák szeptember 8-án, 9-én és 11-én. „A nyáron több meghatározó labdarúgó távozott Gödöllőről, így csupán húszszázaléknyi esélyt látok a továbbjutásra, hiszen kevés idő jutott a felkészülésre – mondta Kis János, a Gödöllő edzője. – A görögöket meg kell vernünk, de a belga Antwerpent és a montenegrói Pljevlját jobbnak érzem. Jellemző a keretünkre, hogy tizennégy játékost neveztünk a BLre, és hatan még nem játszottak egyetlen futsalbajnokit sem.” A Pest megyeiek ma 14.30 órakor az Athénnal, vasárnap 14 órakor a Pljevljával, míg kedden 20 órakor az Antwerpennel játszanak.

Legfrissebb hírek

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
16 perce

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
24 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
29 perce

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
36 perce

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
50 perce

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
58 perce

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
1 órája

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
1 órája