A visszavágás ideje
Rossz emlék: tavaly is éppen a bosnyákokkal játszott a magyar labdarúgó-válogatott, amikor legjobb női kosárlabdázóinknak Zalaegerszegen volt jelenésük. Ugyanígy az idei, olaszországi Európa-bajnokságra való kijutás volt a tét, és ugyanígy fontos meccs várt Iványi Dalmáékra – mint ismeretes, nagy kudarccal zárult az összecsapás, mert a görögök megleptek bennünket, ezáltal pedig úgy megléptek a sorozatban, hogy nem is sikerült már megelőzni őket a továbbiakban. Kiestünk, illetve pótselejtezőre ítéltettünk, melynek keretében most megint a zalai megyeszékhelyen vár fontos fellépés a legjobbakra. Miközben futballistáink épp Bosznia-Hercegovinát fogadják...
Reméljük, a párhuzam innenkezdve nem folytatódik – persze csak kosarasszempontból, mert a nemzeti tizenegy részéről alighanem bárki kiegyezne egy újabb 3–1-es diadallal a délszlávok ellen. A labdarúgókhoz hasonlóan azóta szövetségi kapitányt váltó és immár Bencze Tamás dirigálta kosarashölgyeknek azonban úgy kell a siker, mint egy falat kenyér, és az is jó lenne, ha minél nagyobb különbséggel nyernének, hiszen a következő, egyben utolsó csoportmeccsre Izraelben kerül sor, ahol sosem adják könnyen a győzelmet. Márpedig ha ott szerdán kikapnánk, máris megnő a jelentősége minden egyes találatnak, ugyanis kialakulhat a teljes körbeverés, és akkor a kosárarányt veszik figyelembe.
Ennek a bizonyos körbeverésnek egyébként van esélye, olyannyira, hogy a magyar, izraeli, bolgár trió mindegyikének jelenleg egy győzelme és egy veresége van. Szombat délután háromnegyed négytől – a közszolgálati televízió élő közvetítése a szokatlan időpont oka – tehát mindenképp meg kell vernünk Bulgáriát – lehetőleg nagy különbséggel –, hogy biztosítsuk magunkat a pakliban benne lévő későbbi kedvezőtlen fejlemények esetére is. Mondjuk minimum 14 ponttal, mivel enynyivel kaptunk ki a múlt szerdán Pernikben Albena Branzováéktól: akkor 66–52 lett a végeredmény, úgy, hogy szinte minden bejött az ellenfélnek.
Reméljük, most rajtunk a sor, és nem csupán azért, mert a kölcsönkenyér visszajár: itt az ideje, hogy végre a mieinknek is kijöjjön a lépés, mert ha félidőkre bontjuk az eddigi idei két tétmérkőzést, a négyből csupán eggyel lehetünk elégedettek. Az viszont biztató, hogy az épp a legutolsó volt, vagyis a szombati, Izrael elleni második húsz perc, amelyet 18 ponttal nyert meg a magyar nemzeti csapat. Ha sikerül azt a játékot átmenteni Zalaegerszegre, már nem lehet baj, habár még az sem tűnt a maximumnak ettől a kitűnő nevekből álló kerettől, azaz vannak még tartalékaink. Jó lenne, ha ezek most már a felszínre kerülnének, mert nem babra megy a játék: a továbbjutás a tét.
Ezzel együtt pedig az Európabajnoki pótselejtező második, immár itáliai szakasza, amely közvetlenül a kontinensviadalra kvalifikál, s amelyen aztán az ötkarikás játékokra lehet részvételi jogot szerezni.
Szóval Bulgária... Nem csinált ellenünk semmi különöset hazai pályán, csak azt, ami a mai, modern kosárlabdában a nyeréshez kell: agresszívan játszott, pontosabban dobott és jobban lepattanózott a magyar lányoknál. Egyik elemben sem nehéz javulni, pláne, hogy azóta alaposan felkészülhettünk a rosszul végződő meccs tapasztalataiból – igaz, a bolgárok is, ám azon a szerdán inkább ők mutatták meg erényeiket. Ha ez most nekünk sikerül, már nem lehet baj, ha pedig „elsülnek a kezek”, meglehet a hőn áhított nagyobb különbség is. Úgy, ahogy tavaly meglett Szombathelyen, amikor 90–58-ra győztük le az azóta jelentősen átalakuló riválist.
Mintának kétségkívül remek.
