24 ÓRA

2007.09.08. 00:04
Címkék

Engedély nélkül bontottak?Engedély nélkül bontottak?

TENISZ. A Vasútépítő Törekvés SK sporttelepének teniszpályáját üzemeltető Stumpf Zoltán, valamint a Levegő Munkacsoport szerint a pályát szeptember 4-én éjjel törvénytelenül bontották el a BKV nevében. A 4-es metró építése miatt a bontást annak ellenére kezdték meg, hogy a BKV és a sporttelep üzemeltetője még nem írta alá a teniszpálya sorsáról szóló megállapodást.

Lemond az elnök

CSELGÁNCS. Bejelentette lemondását Pak Jong Szung, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség elnöke, aki 12 év után távozik posztjáról. Ezzel megnyílhat az út a posztjára pályázó Vízer László Máriusz előtt.

Kezdődik az ifi

Eb VÍZILABDA. Szombaton rajtol Máltán a férfi ifjúsági Európabajnokság. A magyarok Hollandiával, Franciaországgal és Szlovéniával kerültek egy csoportba. A negyeddöntőbe a csoportok első két helyezettje kerül be. A mieink első mérkőzésüket a franciákkal játsszák.

Olasz bukás

VÍZILABDA. A Pozsonyban zajló európai kvalifikációs tornán, a B-csoport utolsó fordulójában Olaszország vereséget szenvedett a görögöktől (10–6), ezzel elveszítette a csoport második helyét, és az olimpiai kvótát már csak a jövő márciusi aradi selejtezőn szerezheti meg. Pozsonyból a tornagyőztes jut Pekingbe.

Bouwmeester büntetése

JÉGKORONG. Ittas vezetés miatt 1000 dolláros bírságot szabtak ki Jay Bouwmeesterre, az északamerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Florida Panthers kanadai sztárhátvédjére. Az olimpiai és világbajnok védőt még augusztus 12-én vették őrizetbe Edmontonban, amikor egy éjszakai bárból megpróbált elhajtani a motorjával.

Jól megy Mocsaiéknak

KÉZILABDA. A német bajnokság második fordulójában a Magdeburg 31–25-re legyőzte az Essent (Katzirz Dávid csapata). A Grosswallstadt otthon hajtott fejet a 40–26-ra nyerő bajnok Kiel (Szilágyi Viktor) előtt. A drámai hajrában csak egy góllal (24–23) kapott ki saját csarnokában a Gummersbachtól (Fazekas Nándor) a Minden. A Kronau Östringen (Buday Dániel) 33–28-ra megverte a Balingent. A Göppingen (Harsányi Gergely) nehezen nyert a Füchse Berlin ellen (22–20). A Lemgo a világbajnok Michael Kraus (10 gól) és a négyszer betaláló Mocsai Tamás vezérletével 28–24-re diadalmaskodott Wetzlarban.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
36 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
41 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
1 órája