Bonyodalmak a nőknél

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2007.08.29. 09:30
Címkék

„A férfiaknál mind a tizennégy csapat nevezése rendben van, a nőknél viszont azokat a nevezéseket, amelyek nem feleltek meg minden feltételnek, a versenybizottságnak kell másodfokon elbírálnia” – közölte kedden Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) főtitkára. Újfent kiderült tehát, hogy a férfibajnoksággal nincs gond, a nőknél azonban továbbra is sok a bizonytalanság. Például nem lehet tudni, hány együttes vesz részt az A-csoport küzdelmeiben.

Mint Puskás Árpádtól, a jelentkezéseket elbíráló minősítő bizottság vezetőjétől értesültünk, testülete befejezte munkáját, és öt nevezést nem fogadott el: a női bajnokság első osztályából a BEAC-ét, a Miskolcét és a Szolnokét, míg a férfibajnokság másodosztályából a MelóDiákét és a SMAFC-ét. A Kecskemét nem is nevezett a hölgyeknél, ott tehát jelenleg mindössze tíz társulat érezheti magát biztonságban. Az elnökség, amely a végső döntést mondja ki az érintettek ügyében, szeptember 13án tart legközelebb ülést, a végleges létszám akkor alakulhat ki. Azonban addig is készül már a versenynaptár tervezete, mert a csapatok jogos igénye, hogy tudják, mikor kell játszaniuk. Miként tudni szeretnék a szombathelyi nők is, melyik bajnoki osztályban szerepelnek, mert bár nem végeztek feljutó helyen, beneveztek az NB I A-csoportjába. Akad tehát pluszjelentkező, igaz, messze nem annyi, amennyi hiányzik a létszám feltöltéséhez.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
22 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: kanadai dominancia a második montreali wt-viadalon

Téli sportok
24 perce

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
40 perce

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
1 órája

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
1 órája

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és elitligák

Minden más foci
1 órája

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik