Nyitányként az év meccse

2007.08.27. 00:01
Címkék

Fantasztikusan kezdődött a spanyol bajnokság 2007–2008as idénye, amelynek nyitó mérkőzésén történtektől hangos a világsajtó. A címvédő Real Madrid szenzációs összecsapáson győzte le az Atléticót, s a „királyi gárda” által mutatott játék valószínűleg a csapat legnagyobb kritikusait is hetekre elhallgattatja. A mérkőzésről csak a legfelsőbb fokon írnak világszerte, a szédületes tempót, a technikás futballt és a nyílt támadójátékot dicsérve elsősorban.

„Visszatért az öröm a Bernabéuba” – harsogta az As sportnapilap. A találkozóról szóló tudósítás az egekig magasztalja a Realt.

„Bajnokhoz méltó kezdés” – írja a Marca, amely szerint a nyáron érkezett új vezetőedzővel, Bernd Schusterrel játékstílust váltott az együttes, ám ez nemhogy rossz irányba befolyásolta az eredményt, hanem egyenesen javított rajta.

Kétségtelen, hogy a Real Madrid még legvérmesebb szurkolóiból is döbbenetet váltott ki remek és nem utolsósorban eredményes futballjával. Több szaklap szerint Guti világklasszis teljesítményt nyújtott, a David Beckhamtől megörökölt 23-as mezben debütáló holland Wesley Sneijder pedig a győztes gólja mellett zseniális passzokkal tömte Robinhóékat.

Egyes lapok úgy vélik, a kezdéstől a lefújásig impulzív és lüktető találkozó az egész idény legjobb meccse volt. És még csak az első fordulóján van túl a bajnokság...

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
1 perce

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
7 perce

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
30 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
41 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
46 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
59 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
1 órája

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
1 órája