Nehéz versenyre számít

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.08.24. 09:40
Címkék

Sűrű mezőny, nehéz pályák – így lehetne röviden összefoglalni, mi vár a hét végi cseh IRC-futam magyar indulóira. Tizenhárom FIA B-prioritású páros szerepel a nevezési listán, ez jelzi a mezőny erősségét, no és az, hogy a 13 között még nincs ott a világbajnokságon is fellépő Roman Kresta. Szóval nem lesz könnyű!

Persze a mi versenyzőinket sem kell félteni, ifjabb Tóth János hétszeres abszolút bajnok, Szabó Gergő pedig a legutóbbi, szentpétervári viadalon IRC-pontot szerzett, tehát mindkét magyarnak van oka reménykedni. Egyaránt túl vannak az adminisztratív és a technikai ellenőrzésen (csakúgy, mint a szintén rajtoló Pénzes Zsolt), sőt a hivatalos teszten is.

„Érdekesek a pályák, helyenként hasonlítanak az otthoniakhoz, de sokkal dobálósabbak –mondta ifjabb Tóth János, akinek ez lesz a második IRC-futama a Peugeot 207 S2000-essel, amely az utóbbi hetekben két lengyel versenyen indult, és nyert is a kategóriájában. – Jó, hogy nincsenek gödrök az utakon, így kisebb a defektveszély. Egyébként keskeny erdei utak és nyitott részek váltogatják egymást, úgy érzem, fekszenek majd a stílusomnak.

Az autó amúgy rengeteget javult a legutóbbi belga futam óta – sokkal könnyebb vele kanyarodni.”

Szabó Gergő többször versenyzett már Zlín környékén, bár magán a Barum-ralin még nem indult. A pályák tehát nem jelentettek újdonságot számára, legjobban a 30 kilométeres szakasz tetszik neki. (Ilyen hosszú gyorsasági a hazai bajnokságban csak elvétve akad.)

„Tizenöt Szuper2000-es autó van a mezőnyben és tizenhárom B-prioritású versenyző, úgyhogy nehéz dolgunk lesz, ha jó eredményt akarunk elérni – vélekedett Szabó. – Én annak is örülnék, ha az első húsz között végeznénk, a klasszikus N-csoportos autók csoportjában pedig a nyolc között. Az sem lesz könnyű.”

A viadal a péntek esti szuperspeciálissal rajtol, amelynek érdekessége, hogy este kilenckor kezdődik, és a 9.36 kilométeres pályát a városban jelölték ki, tehát a mezőny sötétben teljesíti. Az össztáv 748.77 kilométer, ebből a gyorsasági szakaszok hossza 262.34 km.

Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
20 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
23 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
50 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
9 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik