NB III-as labdarúgókkal nem megy

2007.08.21. 12:49
Címkék

Mit gondol, a tatabányai játékoskeret NB I-es szintű? Mit gondol, a tatabányai játékoskeret NB I-es szintű?

A bajnoki rajt előtt csak egy kikötésem volt, azt kértem a vezetőktől, hogy ne NB II-es futballistákkal töltsék fel a keretet – mondta Mészáros Ferenc. – Sajnos ennyi idő távlatából azt kell mondanom, ez az óhajom nem valósult meg. Néhány edzésen megdöbbenve láttam, hogy a futballistáim közül jó néhányan még a legegyszerűbb gyakorlatokat sem tudják elvégezni.

Meglett volna a lehetősége rá, hogy azt mondja: köszönöm szépen, ezzel a csapattal én csak leéghetek, viszlát!

Ez igaz, de bíztam magamban. Azt viszont el kell ismernem, egy dologban nagyot hibáztam: a rajt előtt nem mértem fel igazán, mire vállalkozom. A képességekkel van a baj, NB III-as labdarúgókkal nem könnyű bent maradni az NB I-ben. Ettől függetlenül a Sopront legyőzhettük volna, hiszen több ziccerünk volt, s a fiúk akarásával sem volt gond. Sajnos balszerencse is sújtott bennünket, no meg olykor bírói bakik is. Amikor a második fordulóban már kikezdett a közönség, tudtam, hogy valami ilyesmi lesz a történet vége. Kiesik a Tatabánya?

Ha ezzel a játékoskerettel, amellyel én dolgoztam, bárki győzelmi szériába kezd, akkor összetépem az edzői oklevelemet, és sohasem ülök le a kispadra!

Legfrissebb hírek

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
16 perce

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
1 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
1 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
1 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2 órája

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
2 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
3 órája