Győzelmi kényszerben a magyar válogatott

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2007.08.21. 23:51
Címkék
Harmadik Európa-bajnoki pótselejtezőjét játssza a magyar válogatott. Ezúttal Szombathelyen Bulgária az ellenfél. Most már mindenképpen győzniük kell a mieinknek, ráadásul nem mindegy, mekkora különbséggel. Tizenegy pontos győzelem esetén ugyanis nem kellene számolgatni a még hátralévő boszniai mérkőzés előtt, hogy milyen eredménnyel kerülhetjük el a kiesést. „Csak” nyerni. Ott is.

Ahogy az egy csoport versenyen alapuló rendszerben ilyentájt lenni szokott, eljött a matematikusok ideje. Mert variáció akad bőven. Sajnos azoknak a feltételeknek a beteljesülése a legvalószínűtlenebb, amelyek ah hoz kel lenek, hogy a magyar válogatott ne a kiesés elkerüléséért, hanem az Európa-bajnoki részvételért folyó harc jegyében utazzon a jövő héten Menorcára.

Sztojan Ivkovics gárdája elbukta eddigi két selejtezőjét, s a bosnyák–bolgár pár harc is a legkedvezőtlenebbül alakult számunkra. A honosított Terrel Ray Castle a múlt szombaton Szófiában az utolsó másodpercekben, egypontos bolgár vezetésnél háromszor is kihagyta a büntetőit, így nem maradt más választása nemzeti együttesünknek, mint hogy megnyerje hátralévő két selejtezőjét az A-csoportban.

És akkor lássuk, mi van akkor, ha a magyarok nyerik a csoportból hátralévő két mérkőzést! Ezesetben mindegyik együttes hat ponttal állna a végelszámolásnál, s dönt a kosárkülönbség. (Ha akár csak az egyik találkozójukat is elveszítik a mieink, a mi szempontunkból már teljesen felesleges bármilyen számolgatás, mindenképpen a csoport utolsó, harmadik helyén végez a csapat. Ez esetben pedig a jövő szerdán Menorcán kezdődő hármas tornán a másik két csoport utolsó helyezettjével kellene körmérkőzéses formában meccselni az A-divízióban fennmaradó egyetlen kiadó helyért.)

Ha kétszer győz az Ivkovics-gárda, akár első is lehet, és folytathatja a harcot a szeptember 3-án Spanyolországban kezdődő Európa-bajnokságért. (Ugyancsak a festői baleári szigetre Menorcára kellene elutazni, ez esetben a másik két pótselejtező csoport első helyezettjét kellene megelőzni, s akkor már az Európa-bajnokságon, Granadában találná magát a csapat, ahol a címvédő görög, az orosz és a szerb válogatott várna rá.) Ehhez az kell, hogy a hátralévő két meccsét 38 pontos összkülönbséggel nyerje a csapat.

Ennek van a legcsekélyebb realitása, de nem lehetetlen.

Hogy az együttes a második helyen végezzen, és elkerülje a kiesés elleni küzdelmet, szintén kétszer kell győznie – közben a bolgárokat legalább 11 ponttal verni.

Nyerni kell tehát. Lehetőleg kétszer. Ma legkevesebb 11 ponttal. Hogy legyen értelme tovább számolgatni...

Legfrissebb hírek

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
9 perce

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
54 perce

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
57 perce

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
1 órája

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
7 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
8 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
8 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik