Győzelemmel kezdtek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.08.21. 12:49
Címkék

Nagyszerű győzelemmel raj tolt a magyar válogatott – Németország ellen 13–7 – az oroszországi Kirisiben a kilenccsapatos európai olimpiai kvalifikációs tornán. Öttagú csoportunkban a minimális cél a harmadik hely megszerzése, mert a selejtezőt megnyerő válogatott pekingi kvótát szerez, a másik nyolc gárda közül viszont csak a 2–6. helyezettek harcolhatnak tovább az olimpiai indulási jogért. A B-csoportban valósan négy csapat pályázhat a három helyre (a csehek leginkább a pofozógép szerepére ítéltettek), ezért volt fontos, hogy a három erősebb csoporttárs közülük legalább egyet legyőzzenek a mieink. A vasárnapi nyitó mérkőzésen ez sikerült, így ha nem lesz nagy körbeverés, a minimális célt elérte Godova Gábor csapata. Ez azonban nem jelenti azt, hogy eleve lemondanánk az egyenes ági kvalifikációt jelentő tornagyőzelemről.

A németek ellen a csapatkapitány, Stieber Mercedes lőtte az első gólt, és mire a rivális először betalált Horváth Patrícia kapujába, a magyarok már négynél jártak. Németország öt ízben is kétgólosra csökkentette hátrányát, ennél azonban nem tudott közelebb férkőzni a magyarokhoz, akik kiválóan használták ki az emberfórokat, valamint hátrányban is jól védekeztek.

A következő mérkőzést kedden Csehország ellen játssza a magyar válogatott.

Legfrissebb hírek

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
26 perce

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
38 perce

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
45 perce

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
59 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
1 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
1 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2 órája