24 ÓRA (2)

2007.08.21. 23:51
Címkék

Vinokurov vádol és harcol Vinokurov vádol és harcol

KERÉKPÁR. A Tour de France-ról doppingvétség miatt kizárt kazah Alekszandr Vinokurov azt mondta: a sportág vezetői folyamatosan megsértik az emberi jogokat és harcolni fog azért, hogy tisztára mossa a nevét. A doppingügy kirobbanása után Vinokurov klubja, az Astana valamennyi versenyzőjével visszalépett a viadaltól, majd szakított a kazah sportolóval.

Klöden maradna

KERÉKPÁR. Megváltoztatva korábbi álláspontját, bizonyos feltételek teljesülése esetén mégis maradna az Astana kerékpáros gárdájában Andreas Klöden. A német versenyző szerint ha a csapat fejlődni tud, és a doppingbotrányok hatására nem fenyegeti veszély a jövőjét, akkor szívesen kitölti a 2008-ig szóló szerződését.

Moszkva pályázik

OLIMPIA. Az Orosz Olimpiai Bizottság támogatja, hogy Moszkva pályázzon a 2010-ben tartandó első ifjúsági olimpia megrendezésére. Az eseményen a tervek szerint mintegy háromezer sportoló szerepel majd a 14–18 éves korosztályból.

203 ország nevezett

ATLÉTIKA. Rekordot jelentő 203 ország atlétái adták le nevezésüket a szombaton kezdődő oszakai világbajnokságra. Az eddigi csúcs 202 nemzet volt, amely az 1999-es sevillai seregszemlén alkotta a mezőnyt. A nemzetközi szövetségnek 212 tagállama van.

Hatodik a Pick-Szeged

KÉZILABDA. A hatodik helyen végzett a Pick-Szeged férficsapata a szlovéniai Velenjén megrendezett hatcsapatos nemzetközi tornán. A Milorad Krivokapicsékat a csoportküzdelmek során a horvát NK Zagreb (30–34) és a szlovén Cimos Koper (25–31) győzte le, az ötödik helyért vívott mérkőzésen a dán Silkeborg (33–34) bizonyult jobbnak a magyar bajnoknál.

Bánkuti újabb pontjai

RALIKROSSZ. Újabb hét Európabajnoki ponttal gazdagodott ifjabb Bánkuti Gábor, aki a múlt heti negyedik helye után a sorozat holland futamán a tizedik helyet szerezte meg. A magyar versenyző a B-döntő negyedik rajtkockájáról indult, és már a harmadik volt, amikor elakadt egy kanyarban, majd felborult. Így lett az övé a tizedik pozíció.

Hernádi sikere

GYORSASÁGI AUTÓ. Hernádi László megnyerte a szlovéniai Lucinén rendezett Közép-európai Zóna Trófea-viadalt.

Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
54 perce

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
1 órája

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
1 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
2 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
3 órája