Parádé a Duna fölött

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.08.18. 23:51
Címkék

A Red Bull Air Race mezőnye ná lunk vendégeskedik, hétfőn a Duna felett mérik össze tudásukat a világ legjobb pilótái a világ leggyorsabb légi viadalán.

Az Air Race-pilóták nap mint nap meghazudtolják Sir Isaac Newton törvényét, lélegzetelállító manővereket bemutatva fittyet hánynak a gravitációnak. Kiemelkedően jó fizikai állapot szükséges ahhoz, hogy kibírják a rájuk nehezedő nyomást, egyikük egyszer azt mondta, olyan ez, mint a profi ökölvívás. Nagyon sok kemény ütést kap az ember, miközben a test nem mozdul, csak várja a következő, kibírandó csapásokat.

Figyelniük kell a légzésre, arra, hogy más és más a vérnyomás az agyukban és a szívükben, miközben időnként majd 10 G-s nyomást kell elviselniük. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a saját súlyuk tízszerese nehezedne rájuk.

A Red Bull Air Race résztvevőinek azonban ezt figyelmen kívül kell hagyniuk. Igen – kell. Legalábbis akkor mindenképpen, ha pontosan és gyorsan akarnak végigrepülni a felfújható kapukból kialakított pályán, amelyet ezúttal a Dunán alakítanak ki a Lánchíd és a Margit híd közötti részen.

A mezőnynek magyar tagja az idén eddig két versenyt nyerő Besenyei Péter, aki hat futam után a harmadik helyen áll öszszetettben – a brit Paul Bonhomme és az amerikai Mike Mangold előzi meg. A viadal vasárnap az időmérő edzésekkel kezdődik, a verseny hétfőn lesz.

Legfrissebb hírek

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
25 perce

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
52 perce

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
1 órája

Kosznovszky Márk a térdműtétje után: Még erősebben akarok visszatérni

Légiósok
1 órája

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
1 órája

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában – videó

Légiósok
2 órája

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik