Ellenszélben is volt sansz

Úgy kezdődött, hogy Konsz tantin Papazov megpróbálta megtéveszteni a magyarokat. A hazaiak szövetségi kapitánya ugyanis három alapjátékosát nélkülözve küldte pályára csapatát, hogy aztán a második percre érkezzenek a bolgár ötösbe azok, akiknek általában ott a helyük. A magyar válogatott egyáltalán nem jött zavarba, főleg Báder Márton volt elemében. Leszedte az első támadó lepattanóját, majd sorban a másodikat, a harmadikat…

Aztán amikor a negyedik is a sérüléséből felépült magyar center kezébe hullott, már nem nézték tétlenül a játékvezetők. Támadóhibát ítéltek a Panelliniosz játékosa ellen. S hogy a mieinknek semmi kétségük ne legyen afelől, hogy jó a bolgár sportdiplomácia, a következő támadásnál megtették ugyanezt Bencze Zoltánnal szemben is. Mindkét ítélet enyhén szólva megmosolyogtató lett volna, ha nem a mieinkkel szórakoznak a szürke ruhások. Az ötödik percben 7:2 volt a személyi hibák aránya. Naná, hogy a piros mezben játszó magyarok neve mellett virított a hetes szám.

Át is vették a vezetést a büntetlenül ütő-vágó, a mezt Báderről megtorlatlanul csaknem leszaggató bolgárok, akik csak azért nem vezettek már előbb, mert a játékban koránt sem bizonyultak annyira ügyesnek, mint sportdiplomáciában. És persze azért, mert a magyarok próbálták kizárni a csarnokban erősen fújó szófiai „hátszelet”, és stílusosan tették a dolgukat. Mindezt szemre is tetszetősen, és Kámán Tamás triplájával az első negyed utolsó percében ismét a mi csapatunk állt jobban. Sőt a szakaszzáró dudaszó pillanatában Bencze parádés zsákolása után négypontos vendégvezetéssel vonulhattunk pihenőre.

Azt a négy pont hátrányt azonban Dejan Ivanov a második szakasz kezdetén egy szemvillanás alatt ledolgozta, sőt Kámán ellen a 12. percben már a negyedik személyi hibát ítélték a játékvezetők. Az igazság az, hogy a zalaegerszegi bedobó utolsó két mozdulatát semleges pályán is le szokták fújni. Addigra Sztojan Ivkovics már túl volt egy kisebb beszélgetésen a török Engin Kennerman sporttárssal, aki a legszemérmetlenebb módon támogatta a hazaiakat. Mivel a magyarok nem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy „ellenszélben nem lehet...” – sőt Simon Balázs pazar triplájával, melyet Czigler László remek blokkja előzött meg, ismét visszavettük a vezetést a 14. percben –, azt is „értékelték” a bírók, hogy nem mindegy, melyik bolgár áll a büntetővonal mögé. Úgyhogy általában a legnagyobb hazai kedvenc, Todor Sztojkov próbálkozhatott a szabaddobásokkal – akinek nem remegett a keze, így szép fokozatosan el is húztak a fehérek. Németh István utánozhatatlan mozdulattal elengedett duplája belátható távolságban tartotta a mieinket, így a bolgárok „csupán” kilencpontos előnyük birtokában mehettek a nagyszünetre. A személyi hibák 12:20-as aránya – a büntetőké 32:14 volt, nem ide – feltűnhetett a zsűriasztalnál is, és a magyar vezetők is hevesen tiltakoztak. Így esett, hogy a harmadik negyed első kilenc percében mindössze két faultot fújtak ellenünk, igaz, abból az elején az egyiket rögtön Kámán ellen, aki ezzel ki is pontozódott.

A magyar játékosok hihetetlen akaraterővel küzdöttek, és jól is játszottak, így megfordították az állást. Németh Istvántól gyakorlatilag nem lehetett elvenni a labdát, Báder, Czigler és Simon eredményesen fejezte be az akciókat, így a mieink visszavették a vezetést – Sztojkov nem dobhatott büntetőt, így pontot sem szerzett –, és a végjáték előtt a meccset is eredményesen zárhattuk volna, ám Báder ziccerben nem szerzett kosarat, Wittmann Krisztián és Hendlein Roland pedig tiszta dobóhelyzetből nem talált be a hármasvonal mögül.

Betalált ellenben ugyanonnan kétszer is a Dél-Karolinából honosított Roderick Blakney, és az utolsó percben ismét a bolgárok vezettek. A végén a magyarok nem dobták be a büntetőiket, a hazaiak igen, így ők örülhettek a lefújáskor.