Az olimpiai bajnok kajakosnak, Kovács Katalinnak már nem elsősorban a pontevedrai, számára négy ezüstöt hozó Európa-bajnokság jár a fejében, hanem az, hogy az ezüstöket aranyra váltsa a duisburgi vb-n. Hogy így legyen, azért mindig az éppen soros feladat, edzés jár a fejében, mindig ott akar a legjobb lenni, ahol feladata van.
A magyar pólósok kilenc góllal voltak jobbak a horvátoknál a Margitszigeten, mégsem beszél senki közülük arról, hogy visszavágtak a világbajnoki döntőben elszenvedett vereségért. Megnyerték a szombatra kiírt meccsüket – ez volt a lecke, megoldották. Egy lépéssel közelebb kerültek a végcélhoz, az olimpiai bajnoki elsőség megvédéséhez, de erről sem ejtenek szót. Inkább az jár a fejükben, hogy hogyan jutnak majd egyről a kettőre vasárnap Oroszország ellen.
Nem ellentmondás, hogy Kovács Katalin, a vízilabda-válogatott és általában a sikeres emberek feladataikat tekintve elsősorban a jelenre összpontosítanak, noha övék a fényes múlt és a reményteljes jövő is. Logikus a törekvésük, hogy mindig a pillanatból hozzák ki a lehető legtöbbet. Hogy csak a mára figyeljenek. Ők ugyanis roppant gazdagok – ha nem a leggazdagabbak. Van jelenük. Most sikeresek.
Értékeik valóságosak, nem kell pótolniuk őket egykori dicső tettekkel és hangzatos ígéretekkel. A mára fittyet hányva a múltat és a jövőt azok emlegetik erőszakosan, hangoskodva, akiknél a szándékok homályosak, a cselekedetek nem egyértelműek, s indulatok híján senki sem figyelne rájuk. Csak ígérgetnek. Hogy néha célt érnek, nem az ő érdemük. Nem is érdem – hosszú távon.
Legfrissebb hírek
