Ezúttal sikerült a szökés

K. E.K. E.
2007.05.21. 10:32
Címkék

Újabb két, idő előtti búcsúzó ja van a Giro d'Italiának: a francia Thomas Voeckler (Bouygues Telecom) és az ugyancsak francia Cyrille Monnerais (Francaise Des Jeux) fejezte be a viadalt. Előbbi el sem tudott indulni térdsérülése miatt a vasárnapi, nyolcadik szakaszon, utóbbi az etap 53. kilométerénél kényszerült feladni a versenyt.

Rögtön a szakasz elején 940 méter magas hegy várt a mezőnyre, ami alkalmat adott arra, hogy néhányan megszökjenek a mezőnytől. Ezúttal több mint húszan alkották a szökevények csoportját, és az idei Olasz körversenyen másodszor jártak sikerrel. A kérdés már csak az volt, hogy a fioranói Ferraritesztpályán ki sprintel jobban. Az elöl haladók között volt a világbajnok olasz Paolo Bettini (Quickstep) és Pavel Brutt (Tinkoff), aki nem először próbálkozott szökéssel a Girón. A versenypályára beérve gyakorlatilag együtt haladt a szökevénycsoport, felváltva akadtak vállalkozók a felvezető szerepkörére, hogy az utolsó métereken Bettini és a norvég KurtAsle Arvesen (Team CSC) vívja meg csatáját a szakaszgyőzelemért. Nos, ezúttal a norvég örülhetett, Bettini csupán azt konstatálhatta, hogy a szombati befutóhoz hasonlóan vasárnap sem sikerült az utolsó sprintje. A főmezőny, amelyet a rózsaszínű trikót viselő Marco Pinotti (T-Mobile) vezetett, 4:19 perc hátránnyal ért be, Bodrogi László (Crédit Agricole) a 139. helyen, 4:41 perc hátránnyal érkezett a célba. A rózsaszínű trikó továbbra is Pinottié, de előnye már csak 28 másodperc a Liqiugas kerekese, az olasz Andrea Noe előtt. Hétfőn 177 kilométer, ezen belül pedig egy 1253 méter magas hegy vár a versenyzőkre Reggio Emilia és Lido di Camaiore között.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
11 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
18 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
24 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
31 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
55 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
57 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
58 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája