A Domino legyőzése kevés volt

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.05.16. 23:52
Címkék
Kedden befejeződött az alapszakasz, szombaton pedig már a rájátszással folytatódik a bajnokság. A döntőbe jutásért a címvédő Domino az Egerrel, az „örökös” trónkövetelő Vasas a Szegeddel mérkőzik.

Hiába ért el egy győzelmet és egy döntetlent a Vasas a kedden befejeződő alapszakaszban az elmúlt hat év bajnoka, a Domino-BHSE ellen, huszonkét forduló után – zsinórban harmadszor – mégis a címvédő áll a tabella élén, mivel a piros-kékek kikaptak Szegeden, valamint ikszeltek az Egerrel és az Újpesttel. Egyébként a két nagycsapat mögötti együttesek közül csak a Vasast tudták meglepni a többiek, a Honvéd többi tíz vetélytársát oda-vissza legyőzte.

A piros-kékek viszont nehéz helyzetbe kerültek a fenti mecscsek miatt, mivel egyrészt a Honvéd mögé szorultak, másrészt a Szeged elleni, nyolc pontig tartó elődöntőjük kettő kettes állásról indul, azaz ha százszázalékosan hozzák meccseiket, akkor is három találkozóra lesz szükség a fináléba kerüléshez.

Az angyalföldiek mindháromszor a melbourne-i világbajnokság után botlottak, ekkor mind a Honvéd, mind a Vasas gyengébb formában pólózott. Ám a Domino megnyerte az Eger elleni rangadót, és harmatosabb játékkal ugyan, de hozta a kötelezőket, míg a piros-kékek többször is hibáztak. További nehézséget okoz Angyalföldön, hogy nyaki porckorongsérve miatt Steinmetz Ádám az idény hátralevő részében már nem szerepelhet, a deréksérüléssel bajlódó Varga Dénes pedig továbbra sincs tökéletes állapotban.

„Abból a szempontból elégedett vagyok az alapszakasszal, hogy a Honvéd ellen három pontot szereztünk, viszont ha az Újpest és a Szeged elleni mérkőzésekre gondolok, felemás érzések kavarognak bennem – mondta Varga Dániel, a piros-kékek kulcsembere, majd kitért arra is, hogy két év után nem az Egerrel meccselnek a fináléért. – Örülök a Szegednek, és nem azért, mert gyengébb csapatnak tartom, de az Egerrel szembeni meccsek már dögunalmasak voltak, ráadásul mindkét csapat ellen legalább három összecsapás lesz, ennél többet viszont nem akarunk, mert nem szeretnénk az elődöntőben veszíteni.”

A másik párharcban a Domino négy nulláról indul az ősszel többször hibázó Eger ellen, és ha a szombati első mérkőzést megnyeri a Kőér utcában, kicsi az esély arra, hogy Gerendás György együttese képes lehet kiharcolni a döntőbe jutást.

„Nem hiszem, hogy sok jelentősége lenne az alapszakasz első vagy második helyének, talán annyi, hogy az esetleges döntőben majd otthon kezdhetünk, de nem dőlt el semmi – mondta

Molnár Tamás, a Domino centere. – Az Eger ellen annyival nehezebb, hogy jobban áll hozzá a mérkőzésekhez, a szegedieken azt érezni, nem hiszik el, hogy nyerhetnek.”

A bajnoki döntő mellett nagy tétje lesz a 3. és az 5. helyért zajló mérkőzéseknek, mivel a bronzérem a harmadik euroligás csapat kilétéről határoz, az ötödik helyezett pedig a negyedik mellett a LEN-kupában méretheti meg magát.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
29 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
36 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
53 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik