A bajnok a "farkastanyára" látogat

2007.05.06. 21:50
Címkék
Rapid Wien–Austria Wien
016. H: 2.10. D: 2.75. V: 2.45.
A bécsi rangadó a presztízs mellett a nemzetközi kupaszereplést érő pozíció megszerzésében is fontos szerepet játszhat, mivel mind a két együttes könnyedén oda érhet 3. pozícióba. A Rapid kettő, míg az Austria három pontra van az UEFA-kupa helyezéstől. A Rapid hazai környezetben roppant erős, mindössze egyszer kapitulált (8–7–1).Az előző körben Altachban elvérzett. Az Austria látogatóként nem igazán ütőképes, csupán három megnyert mérkőzéssel „büszkélkedhet” (3–4–9). Azonban a jobb formában van ellenfelénél, zsinórban négy mérkőzésen nem akadt legyőzője.

022. Twente–AZ Alkmaar
H: 2.40. D: 2.75. V: 2.15


Az AZ Alkmaar együttese egy hét alatt mindent elvesztett.Előbb a hőn áhított bajnoki címet, amelynek az utolsó forduló előtt favoritja volt. Vasárnap egy másik sorozatban, a kupában nem tudott diadalmaskodni, természetesen itt is csak hajszálon múlt a sikere, de a tizenegyesrúgásokban egy játékosa hibázott, és az Ajaxé lett a serleg. Az Alkmaar most a BL-helyért folyó rájátszás keretében a Twente otthonában lép pályára. A Twente ragyogó szezont produkált, hazai pályán csupán az Ajaxtól kapott ki, és három csapat ért el nála döntetlent. Az alapszakaszban a hazaiak 3-0-ra lelépték az Alkmaart, a másik meccsen 2-2-re végeztek. Az Alkmaar tehát mumusához látogat, de azért nem valószínű, hogy egy végülis parádés idény végén csak bukjon az együttes. Még azt is érdemes lehet megkockáztatni, hogy már az első félidőt előnnyel zárja a vendégcsapat.

028. Roma–Internazionale
H: 2.30. D: 2.40. V: 2.50.


A második helyezett fogadja a bajnokot, ám ezúttal a kupa megszerzése a cél. Az előző két kupadöntőt is ez a két együttes vívta, s mindkétszer a milánói együttes futhatott tiszteletkört a serleggel. Elég nagynak tűnik a valószínűsége, hogy rossz sorozatát lezárja a Roma. Bár a bajnokságban jelentős hátránnyal követi a bajnokot, az áprilisi bajnokin Milánóban 3-1-re legyőzte az Intert. A Roma jobban tűzben van, a BL-ben a negyeddöntőig jutott, a bajnokságban is akadtak éles meccsei. Az Inter viszont már a nyolcaddöntőben kiesett a BL-ből, és azóta alig volt olyan mérkőzése, amelyen a maximumot kellett nyújtania. Sikereit is viszonylag könnyedén érte el, amikor pedig nagyon nyerni akart – a Roma ellen – akkor viszont nem tudott. A bajnokság elején a római olimpiai stadionban a milánóiak nyertek 1-0-ra, most, a kupadöntő első felvonásán nem lenne meglepő, ha a hazaiak visszavágnának.
Legfrissebb hírek

Huszonnégy éves eltiltást kapott a bundázó szerb teniszező

Tenisz
1 perce

Több helyzetet dolgozott ki az FTC az első fél órában – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
7 perce

Elek Gábor: Fortuna nem volt ellenünk a sorsolásnál

Kézilabda
16 perce

Férfi kosárlabda NB I: krízishelyzet a Sopron KC-nál

Kosárlabda
16 perce

Gudelj távoli bombája egy pontot ért a Getafének Romániában, pirotechnika miatt félbeszakadt meccsen kapott ki az Ajax

Konferencialiga
37 perce

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
40 perce

Pétanque: sportágtörténelmi magyar arany az U18-as Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
40 perce

Kizárólag a fiatalszabály miatt került be a kapuba Radnóti a Ferencváros Európa-liga-meccsén

Európa-liga
42 perce