Brémai mumusát látja vendégül a Hertha

2007.05.04. 20:47
Címkék
019. Hertha BSC-Bremen H: 2.55, D: 2.80, V: 2.00

A Bremen csütörtökön kiesett az UEFA-kupából, és nem túl fitten állnak majd ki vasárnap Berlinben a zöld-fehérek. Ám alighanem minden erejüket összeszedik, hiszen a bajnoki címre még jó eséllyel pályáznak, de reményeiket csak győzelemmel tarthatják életben. A Hertha együttesének szinte csak matematikai esélye van a kupaindulást jelentő pozícióra, és otthonában a tavaszi idényben elég gyengén teljesít. A Werder pedig amúgyis mumusa a fővárosban, utóbbi négy összecsapásukból hármat megnyert, egyszer remiztek. Nem valószínű, hogy a vendégek remek sorozata éppen most szakadna meg.

104. Preston-Birmingham H: 2.15, D: 2.75, V: 2.40

A Birmingham már visszajutott az élvonalba, persze ez nem azt jelenti, hogy semmi ellenállást nem tanúsít majd. A Preston viszont csak siker esetén bízhat abban, hogy részt vehet a feljutásért a rájátszásban. A motiváció mindenképpen a hazaiak mellett szól, ami csak akkor változhat, ha menet közben kiderül, hogy a győzelem is kevés a ráadáshoz.

109. Empoli-Catania H: 1.75, D: 2.60, V: 3.50

Az Empoli óriási harcban van az UEFA-kupa indulást érő helyekért, és ezzel akár el is intézhetnénk a mérkőzés kimenetelének latolgatását, hiszen toronyesély a házigazda. A Catania azonban a kieséstől veszélyeztetett, és egy pontot mindenképpen szerezni. Igyekezetét alátámasztja, hogy legutóbbi vendégjátékán Udinében 1-0-ra nyert. Tehát egy 2.60-as szorzót érő D kimenetelt érdemes lehet megkockáztatni.

114. Leverkusen-Bielefeld H: 1.60, D: 2.95, V: 3.50

Amit a Bielefeld produkált egy hete a Bremen ellen, azzal a játékkal és küzdőszellemmel most is esélyes. Persze, ha minden héten remekelt volna, akkor nem a kiesés elől menekülne. Utóbbi három meccsükből kettő döntetlenre végződött, egyet az Armínia nyert meg. A vendégek képesek lehetnek jó sorozatukat folytatni, ám a Leverkusen is roppant elszánt lesz, hogy ősszel indulhasson az UEFA-kupában.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
17 perce

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára a Köbenhavn

Konferencialiga
21 perce

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
33 perce

Csaknem 200 ezer eurós zsákmány: luxustáskákat és Rolex órákat vittek el Gulácsiék otthonából

Légiósok
51 perce

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
1 órája

Kilencven év börtönbüntetést kapott a kukkoló amerikai tornászedző

Torna
1 órája

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
1 órája

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
1 órája