Kapós lett a csatár

2007.05.02. 23:05
Címkék

Valószínűleg az olasz és az angol játékosmegfigyelők is meglepődtek péntek este Vácott. Ők úgy tudták, hogy a bajnokságnyerésre esélyes vendégcsapat könnyed győzelmére van kilátás az egyik kiesőjelölttel szemben. Csakhogy minden másként alakult, a Vác megérdemelt 3–1-es győzelmet aratott (ezzel együtt is kiesett...), Újpesten pedig azóta sem találtak magyarázatot a gyenge produkcióra – a külföldi ügynökök sem lettek sokkal okosabbak, hiszen nem ezt várták az összecsapástól. Vaskó Tamás, Sándor György és Tisza Tibor nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit az olasz vagy az angol futballcsapatok megfigyelői elvárhatnak tőlük. Információink szerint a Serie A 14. helyén álló és kieséstől fenyegetett Reggina, illetve az angol Championshipben szereplő hetedik Stoke City küldöttei ültek a váci stadion lelátóján, s végül a hazai csapat legkapósabb, legértékesebb labdarúgójára, Kulcsár Tamásra figyeltek fel.

A 24 esztendős, debreceni születésű és DVSC-nevelésű Kulcsár Tamás gyakorlatilag a fél NB I kívánságlistáján szerepel, még úgy is, hogy a szerződése csak 2008 nyarán jár le. Az érdeklődők között van az MTK, az Újpest és a Vasas is, ám a váci vezetőség külföldre szeretné eladni a tehetséges játékost.

A labdarúgó a hírekkel kapcsolatosan a következőket mondta: „Debrecenben nevelkedtem, de Bőcsről kerültem Vácra az elmúlt nyáron. Egy év múlva jár le a szerződésem, de Offela Zoltán elnök azt ígérte, hogy elenged, s nem kell a másodosztályban folytatnom. Megtisztelő a Reggina és a Stoke City érdeklődése, korábban már keresett az ukrán Karpati Lviv is, és bevallom, bízom is benne, hogy a nyáron sikerül külföldre szerződnöm...”

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
16 perce

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára a Köbenhavn

Konferencialiga
19 perce

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
32 perce

Csaknem 200 ezer eurós zsákmány: luxustáskákat és Rolex órákat vittek el Gulácsiék otthonából

Légiósok
50 perce

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
1 órája

Kilencven év börtönbüntetést kapott a kukkoló amerikai tornászedző

Torna
1 órája

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
1 órája

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
1 órája