Miért kell leállni?

„Legyen valami pezsgés, legyen valami mozgás, legyen valami pengés megoldás” – bömbölt a hangfalakból a mérkőzés előtt a Tankcsapda-dal.

Bejött a lelkesítés. A találkozóból még huszonhárom perc sem telt el, amikor a Zalaegerszeg már három góllal vezetett, és hogy az első két találat között se unatkozzanak a szurkolók, a paksiak gyorsan kihagytak egy tizenegyest. Agresszíven kezdett tehát a ZTE, a játékosok sokat változtatták a helyüket, szemmel láthatóan az önbizalmuk is gyorsan megjött, bátran lőttek kapura, szellemesen futballoztak, a paksiak viszont a bekapott gólok után elveszítették türelmüket, és kemény belépőkkel próbálták „megfenyíteni” a hazai futballistákat.

Hiába… A Zalaegerszeg élvezte a játékot, és az első félidőben egyszerűen lefutballozta a pályáról a Paksot.

A fordulást követően már korántsem volt olyan iramos a játék, a paksiak egykedvűségét még csak-csak meg lehetett érteni, a zalaiak viszont érthetetlen módon leálltak. A ZTEjátékosok ugyan próbálkoztak, ám nyoma sem volt az első félidei egyérintős és veszélyes futballnak, mi több, hosszú ideig a kapu közelébe sem kerültek a csapatok, mígnem a csereként beállt Juraj Dovicovic a 73. percben aztán csak bepasszírozott egy újabb gólt Kovács Attila kapujába. A paksiak ezen a találkozón önmagukat nullázták le, hiszen ha Heffler Tibor 1–0-s állásnál belövi a büntetőt, és az ellentámadásból Salamon Miklós nem pöcköl saját kapujába, talán egészen másként alakult volna a mérkőzés.

Mindez azonban semmit sem von le a hazaiak teljesítményéből, a ZTE megérdemelten és könnyedén verte meg a Paksot, ami azt jelenti, hogy továbbra is harcban van a nemzetközi kupaindulást jelentő második helyért. ½