Tudnak örülni az ezüstnek

2007.04.21. 23:46
Címkék

Mintha kicserélték volna a csapatot a gyengébben sikerült, Románia elleni és a parádés, britek elleni mérkőzés között. Mi történt?

Érezte a társaság, hogy keveset nyújtott szerdán. Az edzők is felhívták erre a figyelmet, de igazából nem kellett mondani egyikünknek sem: tudtuk, hogy össze kell szednünk magunkat.

Az, hogy a nagy álom, a világelitbe kerülés nem sikerült, nem kisebbíti a második hely megszerzése fölött érzett örömet?

Minden profi sportoló csalódott, ha nem az élen végez, mi is így vagyunk ezzel. A szlovén azonban jobb csapat, mint a miénk, még ha le is győztük már néhányszor. A házigazda megérdemelten jutott fel a legjobbak közé, mi pedig reméljük, egy vagy két év múlva sikerül követnünk a szlovénok példáját. Természetesen nagyon örülünk az ezüstéremnek is, hiszen ez is erőn felüli eredmény a válogatottól. Japán ellen már örömhokit láthatunk?

Most is szigorúan betartjuk majd a taktikát. Japán nehéz ellenfél, és szeretnénk győzelemmel búcsúzni a világbajnokságtól.

Legfrissebb hírek

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nincs sérült

Bajnokok Ligája
14 perce

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
24 perce

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
48 perce

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
57 perce

Torna-vb: az oroszok és fehéroroszok mégsem használják zászlójukat és himnuszukat

Torna
59 perce

Doerfer Noémi nyerte meg a magyar bajnokságot lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
1 órája

Atlétika: rendkívül sikeres U20-as éveket hagy hátra Bátori Lilianna

Utánpótlássport
1 órája