Folytatás a 2. oldalról
dübörgő taps kísérte a persze főleg lengyel és ukrán újságírókat vonzó sajtótájékoztatón, amelyen elmondta a sok-sok köszönetnyilvánítás között, hogy amikor játékvezetőként vett részt az olaszországi világbajnokságon, arról álmodott, egyszer az ő hazájában játszanak majd a világ legjobb futballistái – álma valóra vált.
Mindez ugyanakkor azt is jelentette, hogy a mi álmaink szertefoszlottak, sőt a csalódás helyett már-már a szégyen a legmegfelelőbb kifejezés arra a lelkiállapotra, amelybe azt követően sodródtunk, hogy az öltözőfolyosón suttogni kezdtek a szavazati arányokról. Néhány magyar vezető egy ideig a felszínen tartott egy verziót valamely kétfordulós szavazásról és 5–4–3-as szavazati eredményről, de a találgatásokat megelőzendő az UEFA percek múlva közzétette, hogy már az első körben eldőlt a szavazás, mert a lengyel–ukrán kandidálás megkapta a győzelemhez szükséges abszolút többséget, a tizenkét szavazat felénél legalább eggyel több voksot. Egészen pontosan nyolcat a közlemény szerint, s ez pontosan alátámasztotta azokat a folyosói híreket, amelyek szerint 8–4-re nyertek az olaszokkal szemben, míg mi egyetlen szavazatot sem kaptunk. Nullát!
Ez még akkor is arculcsapásként érintette a magyar és horvát küldöttséget, ha utólag soksok érv cseng tanulságosan a fülünkben.
Az ukránok Andrij Sevcsenkót vonultatták fel mint első számú reklámarcot, és nyilván az is elgondolkodtató, hogy míg az ukránoknak és az olaszoknak is van egy-egy képviselőjük az UEFA végrehajtó bizottságában, nekünk jószerével ismerőseink sincsenek a nagy hatalmú grémiumban, nemhogy barátaink.
„Nagy hibát követett el az UEFA” – duzzogott Vlatko Markovic, a horvát futballelnök, míg Leo Beenhakker, a lengyelek holland szövetségi kapitánya egy kávézó teraszán szivarozva olyan egykedvűen nyilatkozta lapunknak, mennyire boldog, mintha csak az időjárásról beszélne, s amikor azt találtuk mondani, milyen jó lehetőséget kapott a csapatépítésre 2012-re, csak annyit mondott: „Egyelőre inkább a kétezernyolcas Európa-bajnokságra készülünk…”
Kérdés, mi hová készülünk ezután…
Tényleg meglesznek a stadionjaink Eb nélkül is? Van-e értelme a messze távolba vesző világversenyre készülni a mai tizenévesekkel?
A nagy álmodozás ugyanis most véget ért…
